Kihasználná a Samsung, hogy az emberek félnek a Huaweitől

Vágólapra másolva!
A Samsung óriási összeget fektet az 5G-s hálózati eszközök fejlesztésébe.
Vágólapra másolva!

A Huawei a világ legnagyobb gyártója a hálózati eszközök piacán, azonban az utóbbi hónapok jelentései és botrányai miatt most sok országban félnek a kínai cégtől, Amerikában, Ausztráliában és Európa egyes országaiban is megrendült a vállalattal szemben a bizalom.

Bár a Huawei vezetése mindent megtesz, hogy tisztázza a helyzetet, ennek ellenére sok vezetés attól tart, hogy Kína hátsó kapukon keresztül kémkedik más országok fogyasztói és vállalatai után, a Huawei termékein keresztül. A Huawei többször visszautasította már ezeket a vádakat, de az ügy továbbra sem csendesült el.

Forrás: ZDNet

Míg a helyzet a Huawei számára kellemetlen, addig más cégeknek nagy lehetőség. A Reuters jelentése szerint a Samsung például úgy döntött, több pénzt fektet a hálózati eszközeinek a fejlesztésébe, kihasználva azt a félelmet, ami mostanában a kínai cégek termékeivel szemben jelent meg.

A Samsung vezetői állítólag eldöntötték, hogy a következő három évben 22 milliárd amerikai dollárt fektetnek az 5G-s felszerelések és más új technológiák fejlesztésére (ami a mesterséges intelligenciát, a gyógyszeripart és az autóipart is érintheti).

A Samsung 5G-s eszközei iránt sok nagy cég érdeklődik, köztük a francia Orange, amely eddig Huawei eszközöket használt, de idén már Samsung technológiával teszteli az 5G-t. Hasonló forgatókönyvet követhet sok más cég is a jelentések szerint.