Ilyen lehet az iPhone XI prototípusa

Vágólapra másolva!
A kiszivárgott, renderelt képeken horizontális elrendezésű kamera látható.
Vágólapra másolva!

A 2019-es iPhone készülékeket még nem véglegesítette az Apple, vagyis bármi változhat még a következő hónapokban. A CompareRaja és Steve Hemmerstoffer ennek ellenére meg tudták mutatni, hogyan áll most az Apple, és milyen prototípusai vannak jelenleg.

A korábbi pletykáknak megfelelően az új modellek valóban jóval kisebb szenzorsávval rendelkeznek. A modernebb kijelző mellett ezen az is segített, hogy a hangszóró fentebb költözött. A káva is vékonyabb lett valamivel.

Forrás: OnLeaks

A látványos változás azonban a hátlapon található. A kamerarendszer ugyanis horizontális elrendezést kapott. Utoljára az iPhone 8 Plusnál volt hasonló, de ezúttal középre kerültek a lencsék, mint az LG V40 ThinQ-nál.

A szivárogtatók azt is megerősítették, hogy bár az Apple az USB-C-re való átállást tervezi, a jelenlegi prototípusok még Lightning csatlakozót használnak.