Digitális Rubik-kockát is láttunk Las Vegasban

magyar, virtuális, Rubik-kocka, Nokia
Az alapból egyszínű kocka csak a virtuális térben válik színessé.
Vágólapra másolva!
Az 1974-ben feltalált Rubik-kocka világszerte máig hatalmas népszerűségnek örvend, érdekes módon viszont statisztikák szerint mindössze az emberek 6 százaléka tudja kirakni az ikonikussá vált mechanikus, logikai játékot.
Vágólapra másolva!

A Nokia a CES-en egy olyan digitális Rubik-kockát mutatott be a nagyközönségnek, mely alapból egyszínű – fekete vagy fehér – a színek pedig egy kiterjesztett valóság szemüvegnek köszönhetően válnak láthatóvá.

A budapesti Nokia Bell Labs és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által közösen fejlesztett digitális eszköz ráadásul a virtuális térben segítséget is nyújt a felhasználónak a játék kirakásában.

A valós és a virtuális világ közötti határmezsgye

A Magyarországon fejlesztett digitális Rubik-kocka 3D nyomtatással készül, és számos szenzort tartalmaz, így a kapcsolódó alkalmazás képes érzékelni a kockán végzett valós kézmozdulatokat, a játék különböző forgatását-tekerését, és ennek megfelelően jeleníti meg az eszközt a kiterjesztett valóságban (AR).

Az alapból egyszínű kocka csak a virtuális térben válik színessé Forrás: Origo

Az alkalmazott intelligens megoldásoknak és a valós idejű szenzorkommunikációnak köszönhetően a kockán végzett különböző mozdulatok mindössze 20 milliszekundumos késéssel jelennek meg a kiterjesztett valóságban, ami azért is kiemelten fontos, mert az emberi agy ezt a mértéket képes kezelni.

Valójában ilyen egyszínű Forrás: Origo

A valós és virtuális valóság történései közötti nagyobb késés akár rosszullétet is okozhat, mindenesetre semmiképpen sem éreznénk komfortosnak. Az 5G-ben rejlő lehetőségek maximális kiaknázásával pedig akár bőven 10 milliszekundum alá is lecsökkenthető a válaszidő, és ezáltal tovább javítható a felhasználói élmény.

Az 5G ereje

A Nokia Bell Labs és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének közös fejlesztésének célja, hogy demonstrálja az 5G-ben rejlő lehetőségeket. A kiterjesztett valóság alkalmazások nagy számítási kapacitást igénylő, háromdimenziós képeket jelenítenek meg valós időben. Ahhoz, hogy ezeket mobileszközön, például egy kiterjesztett valóság szemüvegen keresztül élvezhessük, egy olyan rendszerre van szükség, amelyben a számítási feladatokat egy, a felhasználóhoz minél közelebb hozott, nagy grafikai teljesítményű, virtuális számítógép végzi. Az adatok – jelesül a valóságra vetített háromdimenziós kép - pedig mobilhálózaton keresztül jutnak el a felhasználó eszközére.

Magyar fejlesztés a világ legnagyobb technológiai show-ján

A virtuális Rubik-kockát a Nokia az Intellel közös standján a világ legjelentősebb technológiai seregszemléjén, a Las Vegas-i CES kiállításon is bemutatta. A budapesti fejlesztők számára így hatalmas lehetőség és elismerés, hogy ilyen illusztris társaságban mutathatják be úttörő fejlesztésüket az innováció legnagyobb globális színpadán.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!