Kipróbáltuk a világ legfurcsább vasalóját

Philips, Steam&Go, gőzölős, vasaló, teszt
Nem úgy néz ki, mint egy átlagos vasaló.
Vágólapra másolva!
Nincs mit szépíteni a dolgon, a vasalás nem tartozik a legnépszerűbb házimunkák közé. Egyrészt macerás, hiszen elő kell venni a vasalódeszkát, amihez helyre van szükség, emellett sokáig tart, és lássuk be, meglehetősen unalmas is. Ettől függetlenül megkerülhetetlen tevékenység, hiszen a gyűrött ruhák kisimítására szinte mindenhol szükség van. Nem csoda, hogy sok nagy cég fejleszt gőzerővel ezen a területen is, és ennek köszönhetően az elmúlt időszakban jó pár egészen fura termék is napvilágot látott.
Vágólapra másolva!

Közéjük tartozik a Philips, leginkább egy zseblámpára, vagy UFO pisztolyra hasonlító gőzölős masinája, amelynek ráadásul nincs is szükség vasalódeszkára, amely papíron képes a vállfán lógó ruhák kisimítására, felfrissítésére! Ezt ki kellett próbálnunk!

Szokatlan külső

A 35 centiméter hosszú Steam&Go Plus 15 centiméter széles, és szemmel láthatóan nem úgy néz ki, mint egy hagyományos vasaló.

Nem úgy néz ki, mint egy átlagos vasaló. Forrás: Origo

A nyaknál hajlított készülék kiszélesedő feje maga a vasaló talp, ez bocsájtja ki a hőt és a gőzt, az ehhez szükséges víz pedig egy 70 milliliteres tartályban található, amely a hosszúkás részben kapott helyet. A készülékház fenekén található a kábel, amelynek hosszúsága 250 centiméter, azaz kényelmesen hosszú. A súlya alig több, mint egy kilogramm, a fogása kényelmes, és a hordozhatósággal sincs különösebb gond, hiszen egy átlagos méretű utazótáskába, hátizsákba, bőröndbe kényelmesen befér.

Használat közben

Miután feltöltöttük a tartályt, be kell kapcsolni, ezt követően pedig csupán 45 másodpercet várni, és máris kezdődhet a „vasalás”. Ennyi idő alatt melegszik fel a speciális anyagból készült fej, illetve keletkezik gőz, amely egy gomb megnyomásával ereszthető ki a masinából, aminek köszönhetően kényelmesen siklik az anyagon az eszköz.

Függőlegesen is lehet használni. Forrás: Origo

Használható hagyományos módon, amikor is lefektetjük a ruhát valahova, például egy vasalódeszkára, asztalra, és úgy próbáljuk eltüntetni a gyűrődéseket. Az alkalmazott SmartFlow technológiának köszönhetően a talp optimális hőmérsékletűre melegszik fel, ami biztonságos minden textília számára, és megakadályozza a nedves foltok kialakulását.

Emellett alkalmazható úgy is, hogy a póló, ing, pulóver vagy nadrág egy vállfán lóg. Ilyenkor a ruha alját kell meghúzni finoman, és függőlegesen végezni a vasalást.

Ez leginkább olyankor jöhet szóba, ha gyorsan kell eltüntetni néhány látványos, ronda gyűrődést, mert a végeredmény tapasztalataink szerint nem lesz annyira tökéletes, mintha vízszintesen vasalgatnánk.

Kinél válhat be?

A 70 milliliteres víztartály kicsi, hamar elfogy belőle a nafta, így két-három ruhadarab után újra kell tölteni. Tehát egy nagyobb család számára, vagy ahol sokat kell és sokszor vasalni, a Philips Steam&Go inkább csak kiegészítő megoldás lehet.

Egyedülállóknak, pláne olyannak, aki nem viszi túlzásba a vasalást, azonban tökéletes társ lehet, főleg ha sokat utazik,

hiszen kompakt kialakítása és könnyű súlya révén meglehetősen mobilis. A meglátásaink szerint egyébként a vasalási teljesítmény tekintetében sincs szégyenkeznivalója, hiszen ha valaki odafigyel, gondosan dolgozik, akkor ezzel a készülékkel is tökéletes eredmény érhető el.

Egy utazásnál is hasznos társ lehet. Forrás: Origo

Ráadásul minden vasalható anyaggal és ruhadarabbal biztonságosan használható. A gőzölőlapot biztonságosan, a megégetés kockázata nélkül rányomhatja bármely ruhadarabra, ami nagyszerű megoldás az olyan kényes anyagokhoz, mint a selyem. A forró gőz további előnye, hogy elpusztítja a baktériumok nagy részét (a Philips szerint egyenesen a 99,9 százalékát), és felfrissíti a ruhákat, azaz az esetleges kellemetlen szagokat is eltávolítja belőlük.

Értékelés, vélemény

A Philips Steam&Go érdekes, szokatlan, de hasznos és használható termék, amely feketén-fehéren bebizonyította, hogy a vasalók termékcsaládjában is lehet és kell még újat mutatni. Arról nem vagyunk meggyőződve, hogy ez a megoldás nyugdíjba fogja küldeni a hagyományos vasalókat, hiszen azokkal például jóval kényelmesebb a vasalás ha sok ruháról van szó. De az is tény, hogy lehet helye a háztartásokban, hiszen egyrészt előfordulhat, hogy valakinek egyszerűen csak kevés dolgot kell kivasalnia, másrészt pedig a megszokottnál egyszerűbben és gyorsabban használható.

A Philips Steam&Go így tehát életképes megoldás, amely akár komoly sikert is arathat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!