Egyre több ember tartja ijesztőnek az okoseszközöket

Vágólapra másolva!
A megkérdezett fogyasztók többsége egyszerűen nem bízik az okoseszközökben.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben egymás után bukkantak fel a jelentések, amelyek alapján az Amazon, a Google és az Apple okosotthonokba szánt eszközeit használó emberek beszélgetéseit is lehallgatják, az érintettek tudta nélkül.

Bár a termékek népszerűsége látszólag egyre nagyobb, úgy néz ki, hogy a fogyasztók már nem bíznak az effajta eszközökben. Egy 2019-es felmérés legalábbis ezt támasztja alá.

A kutatást a nonprofit Internet Society végezte idén tavasszal (a csoportnak világszinten működő partnerei is vannak), és most hozták nyilvánosságra az eredményeket.

Forrás: Keysight

A kutatásban nem a PC-ket és a mobilokat vették alapul, hanem az IoT-s és az okosotthonokba való eszközöket. Az eredmények alapján az emberek 63 százaléka ijesztőnek tartja ezeket, 53 százalék pedig nem is bízik ezekben.

75 százalék attól is tart, hogy az engedélye nélkül külsős feleknek is átadják a személyes adatait a készülékek gyártói. Annak ellenére is, hogy 50 százalék elvileg tudja, hogyan kapcsolathatja ki az adatgyűjtést a beállításokban.

88 százalék nem mellesleg úgy érzi, a magánszférájukat a kormány feladata lenne megvédeni, de 81 százalék a gyártóktól is elvárja ugyanezt.