Tűzveszélyes MacBook Prókat hív vissza az Apple

apple macbook pro laptop notebook internet
Vágólapra másolva!
Ingyen javítja az érintett, 2015 közepi laptopokat a cég.
Vágólapra másolva!

A hónap elején mi is beszámoltunk egy elég csúnya balesetről, amelynek során normál használat közben kigyulladt egy MacBook Pro laptop. Pénteken az Apple termékvisszahívást jelentett be, a cég szerint a 2015 közepi, 15 hüvelykes, Retina kijelzős MacBook Pro laptopok egy részében túlmelegedhetnek az akkumulátorok, így tűzveszélyt jelenthetnek.

A kép csak illusztráció Forrás: Fox / Pexels

Sajnos hírünk írásáig nem derült ki, hogy az említett eset és a mostani visszahívás között van-e kapcsolat, de kifejezetten gyanús a dolog. Akármi is legyen a helyzet, az Apple szerint a potenciálisan tűzveszélyes laptopokat 2015 szeptembere és 2017 februárja között értékesítette, az érintett noteszgépekben pedig ingyen cseréli az akkut.

Az érintettség meghatározásához egyrészt meg kell győződni arról, hogy a használt MacBook Pro az első bekezdésben említett típusú-e. Amennyiben igen, akkor ezen a weblapon az eszköz sorozatszámának a megadásával ellenőrizhető, hogy konkrétan érintett-e a visszahívásban. Ha cserélni kell az akkut, akkor a részleteket az Apple terméktámogatási oldalán keresztül lehet letárgyalni a cég terméktámogatásával.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!