Törölhetőek a messengeres üzenetek

facebook messenger unsend
Az elküldésüket követő tíz percben törölhetőek a messengeres üzenetek
Vágólapra másolva!
De csak rövid ideig, és a partner értesítést kap a törlésükről.
Vágólapra másolva!

Tavaly áprilisban Mark Zuckerberg kénytelen volt beismerni, hogy feltehetően a jövőbeli kellemetlenségek elkerülése érdekében rengeteg múltbéli chatelését töröltette, a messengeres csevegőpartnerei nem látták többé az általa írt üzeneteket a chatnaplókban. Az ügy kipattanásakor tűzoltás gyanánt a cég megígérte, hogy a jövőben bárki törölheti majd az üzeneteit.

Az elküldésüket követő tíz percben törölhetőek a messengeres üzenetek Forrás: Facebook

Most nagy nehezen, de elérhetővé vált végre a funkció, azonban sajnos nem sokat ér. Két jelentős limitációja van: egyrészt az üzeneteiket csak az elküldésük utáni tíz percben tudják „visszaszívni" a chatelők, másrészt pedig a partnereik értesítést kapnak arról, hogy a másik fél törölt egy nekik küldött üzenetet. Magyarán még szerencsével sem lehet elkerülni azt, hogy a chatpartner ne szerezzen tudomást az üzenet visszahívásáról.

Mark Zuckerbergtől eltérően az átlagos felhasználók továbbra sem törölhetik fű alatt az évekkel korábbi, valamilyen oknál fogva már megbánt és kínosnak tartott üzeneteiket.

Ez különösen kellemetlen lehet azoknak, akik naiv tinédzserként ugyanúgy chateltek a Messengeren az ismerőseikkel, mintha szemtől szemben diskuráltak volna velük. A szó elszáll, de ha a Facebookon múlik, akkor az írás megmarad: a tinédzserkori buta chatnaplók elegek lehetnek az időközben felnőtt felhasználók nyilvános megszégyenítésére, lejáratására, akár zsarolására is.

Az üzenettörlési funkció alig több egy látszatintézkedésnél, a hirtelen felindulásból elküldött, majd azonnal megbánt üzenetek visszahívásán túl semmire sem jó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!