Tovább kalapálja az okoskijelzőit a Facebook

facebook portal plus okoskijelző
Facebook Portal Plus
Vágólapra másolva!
Jelen formájukban valószínűleg nem repülnek le a polcokról a Portalok.
Vágólapra másolva!

Október elején a Facebook bemutatta az első saját tervezésű okoskijelzőit, azonban a Portal és a Portal+ nevű eszközök erősen limitáltak a Google és az Amazon hasonló termékeihez képest. Ez nem véletlen: elsősorban messengeres videocsevegésre találták ki a kütyüket, emellett csak néhány szolgáltatás futott rajtuk, például a YouTube okostévékre szánt kiadása és a Spotify. Még a Facebookot sem lehetett böngészni a Portalokon.

Facebook Portal Plus Forrás: Facebook

Ez most megváltozott, a Portalokhoz kiadott legújabb szoftverfrissítés két jelentős újítást is hozott: a vásárlók egy fapados böngészővel kedvükre nézelődhetnek az interneten, továbbá a Messenger néhány instant játékával is játszhatnak. A kettő közül nyilván az előbbi a fontos, a beépített böngésző funkcionalitásra jóval közelebb hozza a Portalokat a riválisokhoz.

Pár hét alatt nyilvánvalóan megbukott az elképzelés, hogy a fogyasztóknak szükségük van egy dedikált videochatelő eszközre.

Az előrelépések ellenére a Portalok továbbra sem nevezhetőek okosnak, például alkalmazásboltot sem kínálnak. Egyelőre nem világos, hogy a jövőben orvosolni kívánja-e a problémát a Facebook, de nem lepődnénk meg, ha még nem született volna döntés az ügyben. Az elkövetkező időszak eladásai kritikusak lehetnek a termékek jövőjét illetően, hiszen ha nem veszik a Portalokat a fogyasztók, akkor nincs értelme komoly erőforrásokat áldozni a kiokosításukra, nekiállni az utódaik megtervezésének.

Megalapozott volna a távolságtartás a vevők részéről: a vállalat eddigi adatvédelmi botrányai után esélyes, hogy a fogyasztók jókora tábora már puszta félelemből is inkább távol tartja magát a Facebook mikrofonos és webkamerás okoskijelzőitől.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!