Már május vége előtt befut az 5G-s OnePlus okostelefon

Vágólapra másolva!
Maga a OnePlus ügyvezetője sem várja, hogy elképesztően népszerű lesz az első 5G-s mobiljuk.
Vágólapra másolva!

A OnePlus alapvetően továbbra is kis gyártónak számít, ennek ellenére Európában elsőként dob majd piacra 5G-s okostelefont. Pete Lau, a gyártó ügyvezetője erről árulkodott.

A CNET-nek nyilatkozva elmondta, hogy nem vár kiugró sikert az első 5G-s OnePlus készüléktől. A technológia 2019-ben ugyanis korai szakaszában jár majd, a piaccal együtt. Vagyis az eladások sem lesznek túl látványosak.

Forrás: Mashable

Ez 2020-ban alapvetően változhat meg, ezért van, hogy a OnePlus már jövőre piacra dobna egy 5G-s megoldást. Ennek hála versenyelőnybe kerülhet a riválisokkal szemben, ráadásul az esetleges hibákat is kijavíthatja a második-generációra.

Mikor érkezik az 5G-s OnePlus okostelefon? Lau szerint még május vége előtt. Vagyis akár a OnePlus 7-tel egyszerre is megjelenhet. A cég keményen dolgozik, hogy az 5G-s modell olcsóbb legyen 1000 eurónál.