15 milliós innovációs pályázatot indított a Vodafone

Vágólapra másolva!
A Vodafone új, 15 millió forintos összdíjazású innovációs pályázatára február közepéig lehet nevezni. A szervezők kész megoldásokat várnak több kategóriában, magánszemélyektől, szervezetektől, de akár vállalkozásoktól is.
Vágólapra másolva!

A mai nappal Vodafone Digitális Díj néven egy új kezdeményezést indított el a telekommunikációs vállalat alapítványa. A pályázat célja, hogy megtaláljon és jutalmazzon olyan innovatív, az informatikához vagy a digitális világhoz valamilyen módon kapcsolódó megoldásokat, melyek a felzárkóztatásban segítenek, vagy társadalmi hasznuk van.

„A Vodafone és a Vodafone Alapítványok fő globális értéke a felelősségvállalás és olyan projektek támogatása, amelyek a társadalmi jót szolgálják a mobiltechnológia segítségével. Digitális vállalatként célunk támogatni a technológiát alkalmazó kreatív és innovatív megoldásokat, melyek segítségével valódi változást hozhatunk a családok, gyerekek és non-profit szervezetek életébe" - mondta el a sajtótájékoztatón Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a sajtótájékoztatón Forrás: Vodafone Magyarország

A versenyre egyaránt nevezhetnek magánszemélyek, nonprofit szervezetek és vállalkozások is, az utóbbival kapcsolatban Dr. Budai J. Gergő, a cég vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy kifejezetten várják a startupok jelentkezéseit.

Az összesen 15 millió forint összdíjazású pályázaton alapvetően három kategóriában lehet elindulni:

  • Digitális Gyerekek - itt olyan innovációkat várnak, melyek a gyerekeket segítik például a tanulás, sport, ismeretszerzés, vagy értékes szabadidős programok területén.
  • Digitális Családok - itt a családon belül felmerülő problémákra (például kapcsolattartás, generációs szakadék leküzdése) várnak megoldásokat.
  • Digitális Nonprofit Szervezetek - ide pedig olyan projektek jöhetnek, amik kapcsolódnak a társadalmi felelősségvállalás bármely területéhez, például az oktatáshoz, környezettudatossághoz, egészségügyhöz.

Fontos kiemelni, hogy a pályázatra már kész megoldásokat várnak, nem koncepciókat. A jelentkezés már elindult, és egészen 2019. február 15-ig tart.

Dr. Budai J. Gergő szerint egyébként az ilyen pályázatokon rendszeresen aggódnak amiatt a potenciális nevezők, hogy nem biztosak benne, az ő megoldásuk belefér-e valamelyik kategóriába. Úgyhogy a helyszínen bemutattak három terméket is, melyek mindegyike alkalmas lenne arra, hogy elinduljon a megpróbáltatáson. Az egyik egy víz alatt üzemelő, tulajdonképpen mini-tengeralattjáróra hasonlító drón, amivel víztározók állapotát lehet ellenőrizni anélkül, hogy azokból pazarló módon le kellene engedni a vizet. A második az általunk is már bemutatott okosparkolási rendszer, míg a harmadik egy gyerekeknek szánt okosóra, amivel a szülők nyomon tudják követni, hogy csemetéjük merre jár, és még beszélgetni is tudnak az eszközön keresztül. Szóval igen tág tartományban várják a szervezők a megoldásokat.

Forrás: Vodafone Magyarország

A pályázatban részt vesz a kormány is, amivel kapcsolatban Dr. Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a következőket mondta: „Célunk, hogy Magyarország innovációs központtá váljon, és szeretnénk, ha ez a központi szerep megint számos nagyszerű öletet és megoldást adna a világnak. Ezért a kormányzat részéről örömmel támogatunk minden olyan piaci kezdeményezést, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az innováció hazánkban még hangsúlyosabb szerepet kapjon. A hazai innovatív ötletek megvalósításával közösön teszünk azért, hogy Magyarország ne csak a digitalizáció nyertesévé, hanem alakítójává is válhasson."

A teljes zsűri a következőképp áll össze:

  • Dr. Solymár Károly Balázs, Infokommunikációért Felelős Helyettes Államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium
  • Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatok vezérigazgató-helyettese
  • Mártha Imre, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke
  • Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója
  • Csányi Gabriella, a Like Locals applikáció társalapítója
  • Puskás András, a Budapest Bank kockázatvállalásáért és működtetéséért felelős vezérigazgató-helyettese
  • Fábián Sára, a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Kórházi Angyala.
Dr. Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón Forrás: Vodafone Magyarország