Okos parkolási rendszer indult Székesfehérváron

Az okostelefonos alkalamzás képe kinagyítva. Azonnal látszanak a foglalt és szabad parkolóhelyek.
Vágólapra másolva!
A Vodafone Magyarországgal kötött megállapodásnak köszönhetően Fejér megye székhelye lehetővé tette a városlakók számára az okosparkolás lehetőségét. A szolgáltató rendszerének köszönhetően Székesfehérváron mintegy száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon a lakosok a mobiljuk segítségével.
Vágólapra másolva!

A parkolás minden nagyobb városban állandó problémát jelent. A Kaliforniai Egyetem Várostervezési Tanszékének kutatása szerint a közlekedésben részt vevő személyautók számának akár 74 százaléka éppen parkolóhelyet keres egy adott időben, ráadásul az átlagos parkolóhely-keresésre fordított idő csúcsidőben akár 14 perc is lehet.

A problémát Székesfehérvár is tapasztalja: felmérések szerint a város lakossága a tavalyi évben összesen 13 órát töltött dugóban, a közlekedésben részt vevő autók és motorok száma pedig 38 ezerről 49 ezerre nőtt. A városnak ezenkívül ki kell szolgálnia 32 ezer ingázó munkavállalót is, így nagyon erős az infrastruktúra használata, amin okos megoldásokkal igyekszik segíteni a település, tudtuk meg dr. Cser-Palkovics András polgármestertől.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester segítségével kifúrják a századik okos-parkolószenzor helyét Forrás: Vodafone

Ennek az egyik első lépése a Vodafone-nal közösen most elindított okos parkolási rendszer. A dolog elmondva viszonylag egyszerűnek tűnik: azt kell elérni, hogy láthatóak legyenek a város nagyobb parkolóiban, hogy melyik parkolóhelyek foglaltak, hol van még szabad hely, és ahhoz merre vezet a legrövidebb út. Mindez nemcsak azért fontos, mert nyilván egyszerűbben tudunk parkolni, és kevesebbet töltünk feleslegesen keresgéléssel, hanem mert közben környezetbarátabbak is leszünk, hiszen kevesebb kipufogógázt küldünk a levegőbe.

A Vodafone által kialakított rendszer a keskenysávú frekvenciára épül (ez a Narrowband-IoT). A parkoló betonjába fúrnak egy lyukat, ebbe pedig belehelyezik (az egyébként magyar vállalkozás által készített) szenzort, ami aztán a körülötte lévő mágneses tér változásaiból meg tudja mondani, hogy az adott parkolóhelyen áll-e éppen autó, és ezt az információt továbbítja a Vodafone rendszerébe.

A kis piros henger a szenzor, ami keskenysávú frekvencián kommunikál, és a bele épített elemmel 5 évig működik Forrás: Vodafone

A keskenysávos technológia használata azért fontos, mert ezzel nagy távolságra, megbízhatóan, nagy jelerőséggel lehet továbbítani kisebb adatmennyiséget (tehát például egy mélygarázsból is működik) ami végső soron tökéletessé teszi az ilyen jellegű felhasználáshoz. Ezenkívül a keskenysávos eszközök működtetése rendkívül kevés energiát igényel, így például a parkolókban elhelyezett szenzorok is öt évig képesek menni mindössze egy elemmel.

Ha ez megvan, akkor a felhasználó már egy okostelefonos alkalmazáson láthatja a parkolót, ahol pöttyök jelzik a helyeket: amelyik piros, az foglalt, amelyik pedig zöld, az szabad. Innentől már az autósnak csak be kell állnia a helyre, és még a parkolás kifizetését is elindíthatja az alkalmazásból (ami egyébként Székesfehérvár hivatalos oldaláról tölthető le).

Az okostelefonos alkalmzás képe kinagyítva. Azonnal látszanak a foglalt és szabad parkolóhelyek Forrás: Vodafone

Magyarországon egyébként Székesfehérvár az első megyeszékhely, ahol ilyet telepítettek, egyelőre száz parkolóhelyre. Ez nyilván nem fogja megváltani a világot, inkább egyfajta tesztprogram része, melynek keretében mind a város, mind pedig a Vodafone fontos visszajelzéseket, tapasztalatokat szerezhet a rendszer működésével kapcsolatban. Amennyiben a dolog beválik, úgy a jövő évtől kezdve városszerte több ezer parkolóhelyre terjeszthetik majd ki.