Mobilozásra buzdítja a híveket egy templom

St Michaels Church Aylsham
Aylsham templom
Vágólapra másolva!
A szertartások közben szavazhatnak és véleményt nyilváníthatnak.
Vágólapra másolva!

Nincsenek kellemes helyzetben az egyházak, sok helyen nagyon régóta már nem is a templomba járók számának a növelése, hanem a meglévő gyülekezet egyben tartása a realisztikus cél. Az angliai Norfolkban lévő Aylsham plébánia most úgy döntött, hogy megpróbálja a szertartások részévé tenni a mobilozást, hátha ez segíthet jobbá és érdekesebbé tenni a miséket.

Aylsham templom Forrás: Northmetpit / Wikipedia

Természetesen nem az a cél, ha a ceremóniák közben facebookozzanak és szelfizzenek a hívek, helyette egy olyan mobilalkalmazást biztosít a plébánia, amellyel a templomba járók anonim módon bekapcsolódhatnak a szertartásokba. Konkrét példát hozva a szertartások közben szavazhatnak a plébános által feltett kérdésekről, vagy elmondhatják, hogy miért szeretnének éppen imádkozni. Az utóbbi egy címkefelhő formájában mindenki számára látható.

Minél többen imádkoznak egy ügyért vagy személyért, annál nagyobb méretű betűkkel lesz látható a kivetítőn.

A mobilapp által lehetővé tett kétirányú kommunikáció a templomba járók és a papok számára is előnyös: az előbbiek aktívabban bekapcsolódhatnak a közösség életébe, az utóbbiak pedig sokkal jobban megérthetik, hogy mit gondolnak a hívők, mi foglalkoztatja őket.

A használt alkalmazást a svéd Mentimeter készítette, már több templom is érdeklődött a megoldás iránt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!