Szenzorsziget? Bevágás? Lyuk a kijelzőn? Szavazzon!

Vágólapra másolva!
A hagyományos, kerettel rendelkező kijelzők korának lassan vége, a gyártók különböző trükkökkel próbálják elérni, hogy az előlap felületének minél nagyobb részét a képernyő töltse ki. Minden jel arra mutat, hogy jövőre egy új trend uralkodik majd, a "lyukas" kijelző. Egy kis áttekintés után kíváncsiak vagyunk a véleményére!
Vágólapra másolva!

Az iPhone X tavalyi bemutatásával hivatalosan elindult a "notch"-mánia, vagyis a legtöbb gyártó elkezdett olyan kijelzőket készíteni, melyek a lehető legkisebb kávával rendelkeznek, viszont fentről benyúlik egy kis sziget, ahol a különböző kamerákat és érzékelőket helyezik el.

"Hagyományos" szenzorsziget az új iPhone-ok tetején Forrás: Origo

Ennek egy némileg visszafogott változata, ahol nem egy széles szigetet helyeztek a tervezők, csak egy pici, csepp formájú benyúlást, ami jóval kevésbé zavaró, és például így néz ki:

Csepp alakú benyúlás Forrás: Wccftech

Ez persze sokaknak nem tetszik, és eleve egy kompromisszumos megoldásnak tűnik, ami akkor tűnhet el véglegesen, ha sikerül megvalósítani a képernyő mögé rejtett érzékelőket - a jelenlegi információink alapján a Samsung Galaxy S10-ben erre számíthatunk.

Azonban ez a technológia még sokáig elég drága lesz, így valószínűleg egy jó darabig csak a csúcskategóriás, drága készülékeken találkozhatunk velük. Attól lejjebb, így a középkategóriában is más megoldásokra van szükség, ha a gyártók le akarnak számolni a bevágással.

Erre született egy másik kompromisszum, amivel leginkább a kínai gyártók próbálkoztak, és nyugaton sosem terjedtek el igazán. Ez a telefon testéből, annak tetejéből mechanikusan előbukkanó kamera, amit vagy automatika dob ki, vagy manuális csúsztathatjuk ki a készülék hátuljából. Habár ez látszólag egy jó köztes megoldás, de azért felvet kérdéseket: például mennyire lesz a szerkezet tartós?

Előbukkanó kameraegység a telefon tetején Forrás: GizChina

Éppen ezért jelenleg úgy látszik, hogy 2019 új divatja a "lyukas" képernyő lesz, ahogy az például lentebb a Samsung Galaxy A8s-ről készített koncepciófotón, vagy a Huawei által kiadott képen is látható:

Így nézhet ki a Galaxy A8s, kis lyukkal a kijelzőjén Forrás: All About Samsung
A Huawei is nagyon készül a lyukas kijelzővel Forrás: Huawei

Egyértelműnek tűnik, hogy a piac beszélt: a gyártók mindenképpen le akarnak számolni a kijelző körüli kávákkal, így ezt lassan már nem érdemes visszasírni, el kell fogadni az új megoldásokat, jövőre már szinte csak lyukas, bevágásos vagy szenzorszigetes telefonokat tudunk majd venni, még az olcsóbb árkategóriában is.

Forrás: Origo

Önnek melyik megoldás a legszimpatikusabb? Szavazzon!

Szavazzon!

Önnek melyik kijelzőtípus tetszik a legjobban?

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!