Vágólapra másolva!
Az iLex Systems Zrt. és a globális IBM a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) szakmai támogatásával „LEXI AI GENERATION" elnevezésű nemzetközi versenyt hirdettek október elején a mesterséges intelligenciához kapcsolódó ötletek megismerése céljából, amelyre november 14-ig 9 országból várják a robotépítés iránt érdeklődő hallgatók jelentkezését.
Vágólapra másolva!
Szirmai Gergő a LEXI AI Generation verseny megnyitóján Forrás: Origo

A nemzetközi verseny célja a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásának megismertetése az egyetemi hallgatókkal. A „LEXI AI Generation" versenyen való részvétellel a hallgatók személyesen megtapasztalhatják, hogy a mesterséges intelligencia nem egy megfoghatatlan, elvont technológia, hanem bárki általi tanítással, a napi feladatok hatékonyabb elvégzésének egyik lehetséges eszköze.

Ahogy Dr. Dietz Ferenc, a Budapesti Gazdasági Egyetem kancellárja mondta a „LEXI AI Generation" nemzetközi versennyel kapcsolatban:

Jelentős vonzerő a fiatalok számára, a kiterjedt vállalati kapcsolatainknak is köszönhető, piaci igényekre gyorsan reagáló gyakorlatorientált oktatásunk. Végzőseink így diplomájuk kézhezvétele után azonnal és hosszútávon sikeres munkaerővé válhatnak. A „LEXI AI Generon" versenyen részvétellel a hallgatóink személyesen megtapasztalják, hogy atia mesterséges intelligencia nem egy megfoghatatlan, elvont technológia, hanem bárki általi tanítással, a napi feladatok hatékonyabb elvégzésének egyik lehetséges eszköze, amely pár év múlva ugyanúgy az életünk része lesz mint ma az internet." - nyilatkozta a kancellár.

AI Pioneer díjat vehetett át az IBM-től Dr. Dietz Ferenc, kancellár a verseny október 25-i megnyitó rendezvényén a BGE Aulájában Forrás: Origo

A verseny célcsoportja elsődlegesen a közgazdász és a joghallgatók.

A nemzetközi kezdeményezéshez már 9 országból csatlakoztak. Magyarország mellett Oroszország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Szlovénia, Litvánia, Észtország egyetemistái is jelezték csatlakozási szándékukat.

A versenyre beadott pályázatban egy olyan virtuális asszisztenst kell elkészíteni,

amellyel akár a pályázó anyanyelvén értelmes üzleti/jogi beszélgetés folytatható. Az alkalmazott mesterséges intelligencia megoldásnak köszönhetően a résztvevőknek minimális informatikai ismeret elegendő a feladat teljesítéséhez. A képzeletükre van bízva, miben kérik AI asszisztensük segítségét jövőbeni munkájukhoz. Mintaként a magyar üzleti mesterséges intelligencia alkalmazás szolgál.

A Budapesti Gazdasági Egyetem a verseny szakmai támogatója, egyben az iLex egyik referenciaegyeteme.

A „LEXI AI Generation" versenyt a 2013-ban alapított magyar startup, az iLex Systems Zrt. a globális IBM-mel közösen hirdette meg. Az IBM kiemelt partnere az iLex-nek, hiszen az iLex kognitív rendszere mögött az IBM Cloud és a Watson mesterséges intelligenciája áll, amely nem csak tárhelyet és akár önállóan tanuló mesterséges intelligenciát, de fejlesztői környezetet is biztosít a működéséhez.

A versenyhez szakmai támogató partnerként csatlakozott több hazai egyetem, köztük a Budapesti Gazdasági Egyetem is, amely az iLex Systems egyik referenciaegyetemeként oktatásási tematikájába is beemelte a legmodernebb alkalmazott tudományágat. Emellett a BGE kancellárja, Dr. Dietz Ferenc a verseny nemzetközi zsűrijének tagja, aki egyébként az IBM országigazgatójától, Rehus Pétertől vehette át az eseményen az AI Pioneer Díjat. Ez hagyományteremtő céllal és első alkalommal kiosztott díj, amelyet olyan közéleti szereplők kaphatnak, akik a mesterséges intelligencia használatának, elterjesztésének kiemelt, elkötelezett támogatói.

A versenyre október 8-a óta regisztrálhatnak a magyar és külföldi egyetemi hallgatók egészen november 14-ig.

A nemzetközi zsűri mellett minden résztvevő országban van nemzeti zsűri, akik kiválasztják a legjobb pályázatot. A nemzeti nyertes díja egy okosóra. A nemzetközi zsűri pedig a nemzeti zsűrik által legjobbnak ítélt pályamunkák közül választja majd ki a verseny végleges győztesét. A nemzetközi zsűri 2018. november 22-én, Budapesten, az IBM Budapest Lab-ben dönti el ki tud a legjobban saját robotot építeni az egyetemisták közül. Ekkor kerül sor az ünnepélyes díjátadásra is.

Az iLex által fődíjként ajánlott, Apple Watch-on keresztül kommunikáló saját roboton túl,

az IBM a verseny valamennyi résztvevőjének térítésmentes mesterséges intelligencia (AI) platformot biztosít, a verseny magyar zsűritagjai pedig nívós különdíjakkal honorálják majd a nyertes leleményességét.

Jelentkezés a versenyre és további információ: https://aigeneration.net/