Fontos frissítés érkezett az Apple Watch-hoz

Vágólapra másolva!
A watchOS 5.1.1-nek hála többé nem lesz levélnehezék a frissítés után az Apple okosórákból.
Vágólapra másolva!

A watchOS 5.1-es szoftverfrissítés akkor indult el az Apple Watch okosórákra, amikor a frissítésre jogosult iPhone-ok és iPadek elkezdték megkapni az iOS 12.1-et. A watchOS 5.1 azonban hatalmas bukásnak bizonyult, ugyanis rengeteg Apple okosóra vált használhatatlanná a frissítéstől.

Az Apple később visszahívta a frissítést, majd javítást ígért. Ez a napokban meg is érkezett a watchOS 5.1.1 formájában. Az új csomag elméletileg már elérhető az Apple Watch okosórákra, és tartalmaz minden korábbi újítást, funkciót, javítást, kiegészítést. Nem csinál viszont levélnehezéket az okosórákból.

Forrás: Cult of Mac

Aki pórul járt, és az elsők között telepítette a watchOS 5.1-et, az sajnos nem sokat ér az új javítással, kénytelen lesz felkeresni az Apple-t, ugyanis a készülékét fizikailag kell javítani vagy pedig cserélni.

A watchOS 5.1.1 már hibamentesen működik, még több emojival, teljesképernyős számlapokkal és csoportos FaceTime-támogatással.