Alapmobilokkal törhet be a nagyok közé a Jio

jiophone 2 alapmobil
JioPhone 2
Vágólapra másolva!
Idén akár a világ tizedik legnagyobb mobilgyártójává is válhat.
Vágólapra másolva!

A világ tíz legtöbb készüléket értékesítő mobilgyártójának mindegyike az okostelefonjainak hála jutott be a TOP10-be, és vélhetően senki sem számított rá, hogy 2018-ban egy alapmobilokat készítő vállalat képes lehet bárkit kitúrni ebből a TOP10-ből.

JioPhone 2 Forrás: Jio

A Digitimes Research nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy márpedig ez megtörténhet, az elemzők szerint az indiai Jio mobilszolgáltató idén összesen 25-30 millió darab saját márkás alapmobilt értékesíthet. Az első JioPhone csak tavaly júliusban mutatkozott be, azonban 2017 végéig összesen 18 millió darabot adott el belőle a szolgáltató, ráadásul nemrég a QWERTY-billentyűzetes JioPhone 2 képében társat is kapott a készülék.

Mindkét mobil a KaiOS nevű szoftvert futtatja, ami az Android egy végletekig lecsupaszított, alapmobilokra szánt változata.

A JioPhone alapmobilok nem átcímkézett kínai termékek, a távközlési szolgáltató saját mobiltervező leánycége készítette az eszközöket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!