Samsung kijelző van a Google Pixel 3 XL-ben

Vágólapra másolva!
Darabokra szedték a Google aktuális zászlóshajóját, és kiderült, hogy Samsung kijelző van benne.
Vágólapra másolva!

Az eddigi tesztek egybehangzóan azt állítják, hogy a Google sokat fejlődött kijelzőben, és a Pixel 2 XL tavalyi, problémás képernyője után ezúttal nagyszerű a vizuális élmény. A Pixel 2 XL-be az LG szállított OLED-kijelzőt.

A jelek szerint a Google úgy döntött, ideje váltani: a Pixel 3 XL-ben már Samsung képernyő van. A tesztek szerint a Google Pixel 3 XL-ben lévő panel remekül van kalibrálva, alig tükröződik, és napon is egész jól olvasható. HDR-minősítést is kapott ráadásul.

Forrás: iFixit

Az iFixit szakemberei darabokra szedték a Google zászlóshajóját, és rájöttek, hogy ha bármi eltörik vagy megreped, akkor nagyon nehéz lesz javítani a készüléket. Nem számít, hogy a ház vagy a kijelző sérül, nehéz munka szétszedni az eszközt. A javíthatóságára ezért 10-ből csak 4 pontot kapott a Pixel 3 XL.

Az egyetlen hátlapi kamera a Sony IMX363-as szenzorját használja, ami algoritmusok nélkül is jobb végeredményt garantál, mint a Pixel 2-kben lévő szenzor. A vibrálást előidéző motor is jobb az idei modellekben.