Vágólapra másolva!
Csütörtökön jön egy frissített verzió a klasszikus alkalmazásból.
Vágólapra másolva!

A Winamp egykoron az első számú windowsos médialejátszó volt, azonban a megmaradt rajongói már évekkel ezelőtt lemondtak róla: először az AOL nem foglalkozott vele éveken keresztül, majd a 2014-ben a svéd Radionomy birtokába került, ami mostanáig szintén nem kezdett vele semmit.

Fotó: Origo

A Radionony ügyvezető igazgatója váratlanul bejelentette, hogy a belátható jövőben tényleg

visszatér a Winamp.

Elsőként most csütörtökön megjelenik belőle a stabil 5.8-as kiadás: ebben már nem lesznek benne az évek óta meg sem vásárolható Pro funkciók, teljesen kompatibilis a Windows 8.1 / 10 rendszerekkel, továbbá több technikai jellegű változtatással is rendelkezik, például nyílt forráskódúra lettek cserélve az eddigi zárt forrású hangdekóderei.

Ami már megoszthatja a fanokat, hogy a jövőre érkező, következő generációs Winamp 6 nem lesz elérhető számítógépekre, csak Android és iOS rendszerű eszközökön fut majd. Ez elméletileg egy zenei központként funkcionál majd, a helyi eszközön lévő számok mellett több népszerű zenestreamelő szolgáltatásba is be lehet majd jelentkezni vele.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!