Aggasztja az orvosok egy részét az új Apple Watch

apple watch series 4 okosóra
Apple Watch Series 4
Vágólapra másolva!
Több százezer egészséges embert rémiszthet halálra az okosóra.
Vágólapra másolva!

Ugyan az Apple szeptemberi sajtótájékoztatóján három új iPhone is bemutatkozott, sokan mégis az Apple Watch Series 4 okosórát tartják a show sztárjának, nagyrészt a szívizom összehúzódásakor keletkező elektromos feszültségeket érzékelő elektrokardiogramja (EKG) miatt. Ilyen szenzort még senki sem épített okosórába, az Apple szerint 90 százalékos pontossággal képes detektálni a lassú vagy szabálytalan szívritmust.

Apple Watch Series 4 Forrás: Apple

Nagyon úgy tűnik, hogy a beépített EKG megosztja az orvosokat: sokan óriási áttörésnek tartják, másokat viszont kifejezetten aggaszt a 10 százalékos hibahatára. A problémáról egy elektrofiziológiás viszgálatokat (is) végző amerikai szakorvos írt a napokban egy hosszú blogbejegyzést, az aggodalma szerint az aránylag nagy hibahatár miatt az új Apple Watch világszerte százezreket rémíthet halálra a fals pozitív riasztásaival.

A riasztások esetén az érintettek java feltehetően orvoshoz fordul majd, így az Apple Watch miatt rengetegen teljesen felesleges, időigényes és költséges vizsgálatokat kérhetnek. Emellett pedig retteghetnek, amíg ki nem derül, hogy az okosórájuk félreértelmezte az adatokat.

John Mandrola persze nem vitatja, hogy Apple Watch szenzora életeket menthet, csak épp fel kívánta hívni a figyelmet arra, hogy közel sem tévedhetetlen az okosóra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!