10 százalékon áll az iOS 12

Vágólapra másolva!
48 óra után sikerült elérni ezt az arányt, ami jónak tűnik, pedig egyáltalán nem az.
Vágólapra másolva!

Egy ideje már elérhető az Apple iOS 12 rendszere, amelyet értelemszerűen a régebbi iPhone készülékekre is lehet telepíteni.

Az új rendszer nem csak gyorsabbá varázsolja a régebbi Apple készülékeket, de stabilabbá is teszi a működésüket. Ráadásul még az iPhone 5S-nél is csodákra képes.

A jelek szerint azonban nem terjed olyan gyorsan az iOS 12, mint azt Tim Cook és az Apple szeretné.

Forrás: TechCrunch

Az új iOS egyre kevésbé örvend olyan nagy népszerűségnek, mint régebben. A Mixpanel jelentése szerint az iOS 12-re valamivel több mint 10 százaléknyi iOS-es eszközt frissítettek az első 48 óra eltelte után.

Ez egyáltalán nem rossz arány, főleg, ha azt nézzük, hogy a Google Android Oreo rendszere egy év eltelte után is még csak 10,4 százalékon áll. A szám azonban sokkal rosszabbnak tűnik, ha a korábbi iOS-ek eredményeihez hasonlítjuk.

A Mixpanel adatai szerint 48 óra után az iOS 11 tavaly már 15,91 százalékon állt, az iOS 10 pedig 20,20 százalékon 2016-ban. A trend az Apple számára aggasztó lehet.