Fantomosat játszik az Apple töltője

apple aipower vezeték nélküli töltő
Apple AirPower
Vágólapra másolva!
Kiradírozta a webhelyéről a tavaly bejelentett AirPowert a vállalat.
Vágólapra másolva!

Az Apple által bejelentett eszközök általában a leleplezésük utáni hetekben ténylegesen elérhetővé válnak, ám az elmúlt években több olyan termék is akadt, amelyekre hónapokat kellett várni. Ettől függetlenül az AirPower vezeték nélküli töltőpad kálváriája így is meglepő: a kütyüt még a tavalyi iPhone mobilokkal együtt jelentette be a vállalat, azonban a mai napig sem került piacra.

Apple AirPower Forrás: Apple

A pletykák alapján a szimultán két eszközt is tölteni képes AirPower fejlesztése váratlan nehézségekbe ütközött, pár hete még olyan híreket hallottunk, hogy a túlmelegedésre való hajlama miatt csúszik folyamatosan a megjelenése.

Ettől függetlenül mindenki arra számított, hogy az idei iPhone mobilok bejelentésén, azaz egy évvel az eredeti leleplezése után a cég végre elárulja az AirPower piacra dobásának a napját.

Ez nem csak hogy nem történt meg, de az Apple az egész sajtóeseményen még egy célzást sem tett a sokak által várt töltőre, ráadásul szinte teljesen kiradírozta a kütyüt a weboldaláról. Egyetlen helyen található rá utalás: az AirPods fülhallgató terméklapján egy jelenleg nem kapható, vezeték nélküli töltőtokként hivatkoznak rá.

Sajnos a hírünk írásáig az Apple hírünk nem volt hajlandó elárulni, hogy mi a helyzet az AirPowerrel: konkrétan elkaszálta-e a terméket, vagy csak még mindig csúsztatja a piacra dobását.

Aki vezeték nélküli töltőt szeretne venni a megfelelő iEszközeihez, annak egy harmadik fél által készített termék beszerzését ajánljuk: akármi is legyen a helyzet, az AirPower közeljövőben való megjelenésére nem érdemes számítani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!