Videochates játékokat kapott a Messenger

facebook messenger videochat játék
Közösségi élményt hivatottak nyújtani a Messenger videochates játékai
Vágólapra másolva!
Első körben két minijátékkal szórakozhatnak a felhasználók.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt úgy három évben a Facebook jelentős erőforrásokat fektetett abba, hogy a Messenger csevegőszolgáltatása minél hatékonyabban megtarthassa a felhasználóit, a beépített minijátékoktól a céges ügyfélszolgálati chatbotokon át sok mindent kipróbált a cég. Most újabb játékokkal kapcsolatos fejlesztésekre került a sor, ezúttal kiterjesztett valóságot használó, videochaten keresztül működő, többjátékos címekkel bővült a Messenger tudása.

Közösségi élményt hivatottak nyújtani a Messenger videochates játékai Forrás: Facebook

A játékok legfeljebb hat résztvevőt támogatnak, és sejthetően rendkívül egyszerűek. Első körben két játék vált elérhetővé: a Don't Smile címűben az nyer, aki a legtovább bírja mosolygás nélkül, míg az Asteroids Attackben a fejük mozgatásával aszteroidákat kell kikerülniük a játékosoknak.

A Facebook szerint ezek lényege a könnyed szórakoztatás, a barátok közti beszélgetések érdekesebbé tétele, az aktív részvételt igénylő közösségi élmények nyújtása.

A jövőben számos hasonló játék válik majd elérhetővé a Messengerben, a következő körben kettő jön majd: az egyikben labdát kell majd oda-vissza passzolgatniuk, a másikban pedig azonos kinézetű macskákat kell összepárosítaniuk a játékosoknak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!