Ezekkel az emojikkal újít az Apple

Vágólapra másolva!
Több mint 70 eddig nem látott emojival újít a készülékein az Apple.
Vágólapra másolva!

Az Apple bejelentette, hogy több mint 70 új emojival kívánja frissíteni a különböző platformjait. Ennek megfelelően az új emojik szoftverfrissítés formájában érkeznek az iOS, a watchOS és a macOS rendszereket futtató eszközökre.

Az Apple elárulta azt is, hogy az új emojik csak az iOS 12-ben lesznek benne.

Ez azt jelenti, hogy bár érkeznek az újdonságok, azokat legkorábban szeptember végétől használhatják majd az átlagfelhasználók. Mindegyik emoji megfelel egyébként a Unicode 11.0-s szabványnak.

Forrás: Apple

Érkezik többek között a fagyos- és a partiarc, de az emberi fejet ábrázoló emojik is sokoldalúbbak lesznek (vörös, fehér vagy éppen göndör hajjal). A szuperhősös emojik is jönnek, illetve lesz még mangó, kenguru vagy mondjuk papagáj.