Legkorábban jövőre jöhet a Microsoft csodakütyüje

microsoft surface andromeda
A Microsoft Surface Andromeda szabadalmak alapján készített, nem hivatalos rendere
Vágólapra másolva!
Technikai okokból idén elmarad az új eszközkategória teremtése.
Vágólapra másolva!

Nemrégiben nagy érdeklődést váltott ki a pletyka, miszerint a Microsoft szeretne piacra dobni egy dupla kijelzős mobileszközt, ami félúton lenne az okostelefonok és a notebookok között, de határozottan nem táblagép volna. Most nagyon úgy tűnik, hogy az Andromeda kódnevű eszköz megjelenésére semmiképp sem kell idén számítani, a ZDNet forrásai szerint ugyanis hardveresen és szoftveresen sincs még piacra dobható állapotban.

A Microsoft Surface Andromeda szabadalmak alapján készített, nem hivatalos rendere Forrás: David Breyer / Twitter

A források szerint az Andromeda-projekt jelenleg kissé takaréklángon ég, amely részben a Microsoftnál az elmúlt hetekben történt személyi változásoknak is köszönhető, ám ettől függetlenül nem kapott kaszát a kezdeményezés. Ha minden igaz és jól megy, akkor legkorábban valamikor 2019-ben kerülhet piacra a termék, már ha nem lövik le a fejlesztését.

A Microsoft döntéshozói kellemetlen helyzetbe kerültek az Andromeda kapcsán. Ugyan a koncepciója önmagában érdekes, de elég nehéz feltenni a térképre: nem világos, hogy kinek és miért lenne ténylegesen szüksége egy efféle kütyüre, milyen megfontolásból lenne hajlandó éppen elég vásárló jó sok pénzt kiadni érte.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!