Úton a high-tech Rubik-kocka

particula gocube rubik kocka
Particula GoCube
Vágólapra másolva!
Kezdőknek és profiknak is hasznos lehet a kütyü.
Vágólapra másolva!

A Rubik-kocka időtállóságának kulcsa, hogy képességektől és tapasztalattól függetlenül nagy figyelmet igényel a kirakása, ráadásul mindig van hova fejlődni benne. Az izraeli Particula játéktervező egy high-tech kocka kifejlesztése mellett döntött, amely Bluetooth adatkapcsolat segítségével kommunikál a játékos okostelefonjával, és valós időben képes követni az kockán végzett összes műveletet.

Particula GoCube Forrás: Particula

A cég több legyet ütne egy csapásra: egyrészt a GoCube képes megtanítani az abszolút kezdőknek a kocka kirakásának az alapjait, másrészt pedig az alapvető logikát és trükköket ismerőknek segítene jobbá válni a kockázásában.

A Kickstarteren már jelentősen túlfinanszírozott GoCube kétféle változatban lesz elérhető: kampány során 119 helyett 69 dollárért beszerezhető alap változat a kezdők és a haladók számára ideális, míg a GoCube Edge kiadás (159 helyett 89 dollár) a már alapvetően is nagyon profiknak készült, akik versenyszerűen szeretnének kockázni.

A kettő közt az a különbség, hogy az Edge változat 0,25 helyett 0,001 másodpercenként küld frissített adatokat a mobilalkalmazásnak, többféle statisztikát képes szolgáltatni, megtekinthetőek offline a statisztikái, továbbá profiknak szánt bajnokságok érhetőek el vele.

A termék közösségi finanszírozós oldalán egyébként csak egyszer tűnik fel a Rubik név, az is a GYIK részben. Ez feltehetően jogi okból van így, a Particula nem kíván licencdíjat fizetni érte.

Ha minden jól megy, akkor a kickstarteres támogatók jövő márciusban kaphatják meg a GoCube-jaikat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!