Magyar siker az Intel világversenyén

molnár áron intel isef 2018  ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor
Molnár Áron
Vágólapra másolva!
Az idei megmérettetésre 75 országból már bő 1800 fiatalt hívtak meg.
Vágólapra másolva!

Hazaérkezett Pittsburghből (Pennsylvania, USA) az a magyar fiatal, aki a 2018. május 13-18. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból.

Molnár Áron Forrás: Magyar Innovációs Szövetség

Molnár Áron a 2016-2017.évi 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen I. díjas volt, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételét az EU Fiatal Tudósok Versenyén. Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.

Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől a nemzetközi zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet.

Molnár Áron, a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma korábbi diákja, aki jelenleg a BME-n tanul, „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor" című munkájával pályázott, amellyel

elnyerte az Embedded Systems kategóriában a negyedik díjat,

így 500 dolláros pénzjutalomban részesült.

A „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor" célja az volt, hogy egy ferrofluidummal működő dőlésérzékelő szenzor kifejlesztése és tesztelése volt. A kifejlesztett megoldásban a vasmagot egy üvegcellába töltött ferrofluid helyettesíti, ami nanoméretű ferromágneses részecskékből és egy hordozófolyadékból álló folyékony anyag. Az így kapott eszköz egy ferrofluidum maggal ellátott differenciál transzformátor lesz.

A jelenleg a piacon megtalálható MEMS (Mikro-elektromechanikai) dőlésszög szenzorok tipikus felbontása század-, illetve ezredfok körüli, tehát az elkészült szenzor pontosságban felül tudja múlni a piaci eszközök jelentős részét.

Ebből adódóan felhasználási lehetőségei igen széleskörűek, leginkább az igen pontos szögmérésben segítheti a kutatók és mérnökök munkáját.

A magyar delegációt Dr. Jakab László, a hazai verseny zsűrielnöke, a BME VIK dékánja vezette. A nemzetközi versenyeken szereplő fiatal tehetségek utazását a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) fedezi.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!