Sarki fény és diszkó a Honor új csúcstelefonjában

2018.05.16. 06:28

A Honor ezúttal Londonban tartotta meg legújabb csúcstelefonjának európai bemutatóját. Szerencsére a cég jó szokásához híven azonnal rendelkezésünkre is bocsátotta a tesztkészülékeket, így a prezentáció, valamint néhányórás nyomkodás után már ismertetni is tudjuk első benyomásainkat.

Szegény Honornak nincs egyszerű dolga. Minden évben megjelentetik ugyanazt a telefont, mint a Huawei aktuális készüléke, csak kivágnak belőle néhány kevésbé fontos funkciót, és visszahúzzák az árat 50 ezer forinttal. Innentől kezdve leginkább egy dologban tudják megkülönböztetni magukat: a külsővel.

Meg persze azzal, hogy a fiataloknak (vagy szívükben fiataloknak, ahogy azt mindig hozzáteszik) célozzák a készülékeiket, így a most lezajlott londoni bemutatón is még a hashtaget és hashtaggel írták ki, és persze mindenféle trendi fotóst, grafikust, hozzáértőt mutogattak a különböző kisfilmekben, hogy elhiggyük, olyan a Honor 10 hátlapja, mintha egyenesen a Sarki fényt, London utcáinak éjszakai világát és a legmenőbb diszkók bevilágítását keresztezték volna.

Forrás: Origo

Mindehhez elhangzott, hogy a teljesen üveghátlap egy teljesen egyedi nanotechnológiás eljárással készül, egy olyan gyárban, ami 100%-ig pormentes. Ezzel együtt a vezérigazgató George Zhou hozzátette, hogy még így is minden ötödik példányt kidobják a kukába, mert valami apróság belekavar a tökéletes végeredménybe. Egyébként a 3D-s, fényjátékos hatású üveg elkészítéséhez használt eljárás miatt elméletileg minden egyes modell egyedi, máshogy tükröződik.

Biztos megvan az a korosztály, akinek mindennél többet fog jelenteni a Phantom Blue és Phantom Green névre keresztelt diszkófényes változat, aki azonban egy kicsit visszafogottabbat szeretne, annak készül egy jóval diszkrétebb fekete és szürke verzió is.

Ennyit a hátlapról. Elölről már nagyjából egyértelműen visszaköszön, hogy itt a Huawei P20 kistestvéréről van szó. A kijelző 5,84 inches IPS LCD, és ugyanúgy megtalálható felül a bevágás rajta (ami szoftveresen továbbra is eltüntethető). Mivel ennek következtében még hosszabb lett (19:9-es), így a felbontása is ehhez alkalmazkodik: 2280x1080 pixel. A fényereje, képminősége teljesen rendben van.

Szintén megegyezik a két testvér abban, hogy alul meghagytak egy kis sávot az ujjlenyomat-leolvasónak, így azt nem kellett hátra száműzni. Újdonság viszont, hogy most már az ujjlenyomat-leolvasót is üveg fedi, így nem csak a telefon hátlapja, de az előlapja is teljesen üveg, körben pedig természetesen fém fogja össze. A prémium érzet abszolút megvan.

Forrás: Origo

Mivel hardveresen egy az egyben megegyezik a P20-szal (az meg a tavalyi Mate 10 Próval), így ebben is a Huawei saját fejlesztésű, nagyon modern Kirin 970-es központi processzorát találjuk a mesterséges intelligenciás feladatokat gyorsító külön NCU egységgel. A mesterséges intelligencia persze most is azt jelenti, hogy bizonyos feladatokban gyorsabb tud lenni a készülék, de leginkább a fotózásban segít nekünk.

A hátsó kamerás szekció két lencséből áll: egy 16 megapixeles színes és egy 24 megapixeles fekete-fehér alkotja az apparátust. Ezeknek köszönhetően rendelkezésre áll a nagyon menő, kimosott hátterű (bokeh effektes) fotózás lehetősége, amire az M.I. alaposan rásegít, hogy lehetőleg tökéletes legyen a végeredmény.  

Ezenkívül a készülék 19 témában több száz dolgot képes felismerni, így tudja, hogy éppen embert, cicát, növényt, ételt, szöveget (stb.) fotózunk, és ennek megfelelően alakítja a különböző beállításokat. De itt még nem áll meg: egy képen belül is képes meghatározni több réteget: például külön veszi a fotón látható lányt, a mellette álló lovat, a mögötte elterülő rétet, valamint a kék eget, és mindegyikből megpróbálja kihozni a maximumot. A végeredmény nagyon látványos tud lenni. A P20-szal szemben azonban nincs 960fps-es lassított videózás, sem pedig optikai képstabilizátor, pedig az utóbbit azért eléggé hiányolta mindenki.

Gyorsan lőttünk néhány tesztfotót Londonban, ahol ezúttal is tűző nap várt minket. Kattintásra galéria nyílik!"Forrás: Origo "

Az előlapon ugyan csak egy darab 24 megapixeles szenzor kapott helyet, azonban a M.I.-s képalkotásnak köszönhetően most már ezzel is lehetett kimosott hátterű szelfiket készíteni, és persze itt is alapos elemzésnek veti át a drága intelligencia a dolgokat, így képes elkülöníteni az arcunk egyes részeit, megfelelően kiemelve például a szemünk csillogását.

További eltérés a P20-hoz képest, hogy itt nem kapunk sztereó hangzást (a beszédhangszórót nem használja másra), illetve nincs vezetéknélküli töltés sem. Van viszont jack-csatlakozó és ugyanaz a 3400mAh-s akkumulátor, ami a nagytestvérben, és aminek köszönhetően az üzemidő vélhetően nagyon is rendben lesz.

Teljesen közösek a szoftveres alapok is: megkapjuk az Android 8.1-et a Huawei saját, EMUI 8.1-es felületével, ami mindenkinek teljes mértékben ismerős lesz, aki a gyártó telefonjait használta az elmúlt években. Extra viszont (ha már a fiatalokat célozzák) a party mód, melynek keretein belül mi elindíthatunk egy zenét, aztán erre egy QR-kód segítségével rácsatlakozhatnak a többiek, így sokunk telefonjából bömbölhet teljesen egyszerre a muzsika, és indulhat a házibuli.

Végső soron tehát a Honor aktuális csúcstelefonjának receptje idén sem dőlt meg: egy picit lebutított Huawei-t kapunk, kedvezőbb áron.

Az alapnak számító 4GB memóriát és 64GB tárhelyet kínáló változat nálunk 150 ezer forintos áron indul (amivel körülbelül 50 ezerrel kevesebb nagy testvérénél), míg a szintén 4GB memóriát, de már 128GB tárhelyet felvonultató verzióért 170 ezer forintot kell majd letennünk az asztalra.

Forrás: Origo

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!