Retro játékkonzollal újít a SEGA

sega mega drive mini
SEGA Mega Drive Mini
Vágólapra másolva!
Emellett átportol bő egy tucat klasszikus játékot a Switchre.
Vágólapra másolva!

Limitációik ellenére gigantikus sikerré váltak a Nintendo által az elmúlt években piacra dobott NES Mini és SNES Mini retro játékkonzolok, így érthető módon a SEGA is úgy döntött, hogy ideje beszállni az üzletbe, a Sega Fes 2018 eseményen bejelentette a SEGA Mega Drive Mini retro játékkonzolt.

SEGA Mega Drive Mini Forrás: Sega / Twitter

A bejelentés ellenére egyelőre meglepően kevés információ érhető el a termékről. Első körben csak Japánban kerül majd piacra, méghozzá az eredeti Mega Drive kiadásának a 30. évfordulója környékén, azaz október végén kell számítani a megjelenésére. Sajnos a Nintendo retro termékeihez hasonlóan a Mega Drive Mini sem lesz képes fogadni az eredeti konzolhoz készült játékkazettákat, így csak az előtelepített címekkel szórakozhatnak majd a vásárlók. A konzol várható áráról szintén hallgatott a vállalat.

A hardver leleplezése mellett a SEGA azt is közölte, hogy idén nyáron 15 klasszikus Mega Drive játékot fog elérhetővé tenni a Nintendo Switch konzolra, de nem részletezte a felhozatalt. Ez elég kevés ahhoz képest, hogy számítógépekre jelenleg 50+ klasszikus játéka érhető el.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!