Kihajlítható kijelzős mobilon dolgozik a Huawei

zte axon m okostelefon android
ZTE Axon M
Vágólapra másolva!
A cég szeretné elhappolni az elsőséget a Samsung elől.
Vágólapra másolva!

A dupla kijelzős okostelefonok ugyan rendkívül ritkák, de nem hallatlanok, a másodlagos kijelzőjük általában a hátlapjukon található. A tavalyi Axon M mobiljával a ZTE új színt vitt a felhozatalba, a készüléke ugyanis egy kagylómobilhoz hasonlóan szétnyitható, így igény esetén a két érintőkijelzője egymás mellé hajtható. Persze a kávák miatt nem simulnak össze a kijelzők egyetlen nagy „képernyővé", de azért érdekes az elképzelés.

ZTE Axon M Forrás: ZTE

Ha minden igaz, akkor hamarosan jöhet a dupla kijelzős mobilok új generációja. Ezek alapvetően ugyanazt a formatervet kaphatják, mint az illusztrációs képeken látható ZTE Axon M, azonban a mérnökök

két különálló kijelző helyett egyetlen, középen flexibilis panelt szeretnének használni.

Az eddigi pletykák alapján az első efféle mobil a 2019 első negyedévében bemutatni kívánt Samsung Galaxy X lett volna, ám friss dél-koreai lapértesülések alapján a Huawei nagyon szeretné elhappolni a világelsőséget a mobilgyártó elől. Iparági források szerint a kínai gyártó már idén novemberben be szeretné jelenteni az első különleges formatervű mobilját, a benne használni kívánt komponensek beszerzéséről már jó néhány beszállítóval szerződéseket is kötött, a hajlítható kijelzőpanelt az LG gyárthatja a vállalat számára.

ZTE Axon M Forrás: ZTE

Persze az esetleges novemberi bejelentés még nem jelenti azt, hogy a Huawei képes is lehet még idén piacra dobni a mobilt. Pár hónapon belül kiderül, hogy sikerül-e a gyártónak kibabrálnia a Samsunggal.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!