Mozifilmként tér vissza a Kung Fury

kung fury
Kung Fury
Vágólapra másolva!
Nyáron kezdődik a forgatás, Michael Fassbender is szerepet kapott benne.
Vágólapra másolva!

Óriási szenzációt keltett a 2015 májusában megjelent Kung Fury rövidfilm, a félórás produkcióra még 2013-ban kalapozta össze a pénzt a svéd David Sandberg filmrendező, aki egyben a főhős Kung Furyt is játssza. A lentebb teljes egészében megtekinthető akció-komédia főként a 80-as évek zsarus, harcművészetes, és cyberpunkos filmjeinek állít emléket, jókora adag saját nonszensszel megfűszerezve.

A Kung Fury rajongóinak legnagyobb örömére most kiderült, hogy idén nyáron megkezdődik a Kung Fury II: The Movie forgatása, ráadásul mint a Variety beszámolójából kiderült, a kétszer Oscar-díjra jelölt Michael Fassbender is kapott benne egy szerepet. A forgatókönyvért és a rendezésért újból David Sandberg felel, ráadásul ha jól értjük a helyzetet, akkor továbbra is ő játszhatja a főszerepet.

Plusz szinte biztos, hogy David Hasselhoff is visszatér.

Végül szintén pozitívum, hogy a produceri feladatokat David Katzenberg, Seth Grahame-Smith, és Aaron Schmidt vállalták, az előbbi kettő dolgozott a tavaly nagy sikert aratott AZ-on is. A film észak-amerikai forgalmazója már megvan, a további forgalmazókat pedig a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon keresnek hozzá a készítők.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!