Egy gyakornok szivárogtatta ki az iOS forráskódját

piros iphone 7
Az eladásokból származó pénz AIDS-ellenes programokra megy
Vágólapra másolva!
Eredetileg csak egy szűk baráti kör számára lopta ki az információkat.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal ezelőtt kikerült az internetre az Apple iOS operációs rendszer egyik leginkább féltve őrzött komponensének forráskódja. Ugyan a rendszerbetöltő modul kódja még az iOS 9-es időkből származik, azonban a jókora része feltehetően többé-kevésbé változatlan formában jelen van a jelenlegi iOS 11-ben is, így ha sikerül a forráskód elemzésével sérülékenységekre bukkanni, akkor akár újból jailbreakelhetővé is válhatnak az Apple eszközei.

Forrás: Apple

A Motherboardnak sikerült fényt derítenie a szivárgás körülményeire. A publikáció szerint a forráskódot 2016-ban lopta ki egy az Apple főhadiszállásán dolgozó gyakornok, méghozzá a jailbreakelés iránt érdeklődő barátai kérésére. A lopott kód összesen hat személynél landolt, és az eredeti tervek szerint rajtuk kívül soha nem is láthatta volna senki más.

A valóságban persze az történt, hogy ilyen vagy olyan okból végül mások is kaptak másolatokat az iBoot forráskódjából.

Végül egy ismeretlen személy nem bírt magával, és jól kiszivárogtatta.

A források szerint a nyilvánosságra került kód valójában csak a jéghegy csúcsa. A gyakornok rengeteg mindent kilopott a cégtől, jelenleg nem kiszivárogtatott forráskódok mellett például belső használatú szoftverekről is készített másolatokat.

– kommentálta az iBoot forráskódjának kiszivárgását az Apple.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!