Sokak által gyűlölt funkciót kapott az Instagram

instagram
Instagram
Vágólapra másolva!
Szerencsére kikapcsolható a magánszférát sértő újdonság.
Vágólapra másolva!

A közösségi hálózatok számára enyhén szólva sem szent a felhasználók magánszférája, de valószínűleg sokan szeretnének legalább az ismerőseik előtt megőrizni belőle valamennyit. Az Instagram most nagy csendben aktivált egy a Facebook Messengerben is elérhető funkciót a mobilos alkalmazásában, amellyel az ismerőseink értesülhetnek arról, hogy mikor használtuk utoljára a szolgáltatást.

Instagram Forrás: Instagram

Az indikátor a Direct részben található, az utolsó aktivitás időpontja a felhasználói nevek alatt jelenik meg. Mindez egyben azt is jelenti, hogy csak azok a felhasználók láthatják az utolsó aktivitásunk időpontját, akikkel korábban már csevegtünk a szolgáltatásban, ilyen szempontból nem teljesen publikus információról van szó.

Szerencsére teljesen kikapcsolható az újdonság. Ennek meglépése esetén ugyan nem láthatják mások az utolsó aktivitásunk idejét, cserébe viszont mi sem fogjuk látni a többiek időbélyegeit,

ami fair play-nek tűnik.

A funkció kikapcsolásához Instagram beállítófelületére kell lépni, majd ott balra kell mozgatni az „Aktivitás megjelenítése" szöveg mögötti kapcsolót.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!