Így még nem gyalázták meg a Gyűrűk Urát

shadow of war
Vágólapra másolva!
Szegény Gyűrűk Ura az elmúlt években kapott rendesen. Annyian és annyiszor törölték a lábukat Tolkien legendás világába, hogy az ember már azt hinné, nem nagyon lehet olyat mutatni neki, ami megrázná.
Vágólapra másolva!

A korábban mélypontnak tűnő, feleslegesen (dehogy feleslegesen, dolgozott a kasza rendesen) elnyújtott Hobbit filmek után jött az ostobenkó, tolkieni világ "szabályait" felrúgó Middle-Earth: Shadow of Mordor elnevezésű játék, amely újabb komoly szemráncolásra késztette a rajongókat. Idén pedig megjelent PC-re és konzolokra a batmanesített fantasy második része, a Shadow of War, és a közelmúltban befutott a mobilos változat is. És ez az, amit aztán tényleg nem kellett volna.

Az „eredeti” Shadow of War sem egy jó játék, de ha az ember eltekint az ordító logikai bakugrásokról, a primitívnek is csak jóindulattal nevezhető történetmeséléstől, akkor azért el lehet vele szórakozni egy darabig.

A keresztül-kasul bebarangolható Mordor kifejezetten jó hangulatot árasztott, és az embernek szinte az utolsó pillanatig egészen nagy szabadságot adott a program.

Azt nyilván nem vártuk, hogy a telefonokra szánt rokon majd grafikában fog újat mutatni, de az azért benne volt a pakliban, hogy kapunk egy hasonló open world világot, ahol nagyjából azt csinálhatunk, amit akarunk. A fejlesztők természetesen ígértek minden jót, arany diót-mogyorót, remek sztorit, szimpatikus,folyamatosan fejlődő karaktereket, felfedezhető területek garmadáját, várostromot, amit csak el lehet képzelni.

Játékmenet? - Tragédia

Na ebből semmi, de tényleg semmi nem valósult meg! Az egész egy óriási humbug! Az úgynevezett "játék" annyiból áll, hogy az alkalmazás elénk pakol néhány, ki tudja, honnan szalajtott, meglehetősen antipatikus hőst, akik teljesen maguktól elindulnak tök egyenesen egy zárt folyosón. Ha pedig szembejön valami dög, kisork, nagyork, balrog, stb. akkor arra rá kell koppintani a képernyőn, majd ezt követően a mi bajnokaink automatikusan legépelik szerencsétlent. Ennyi.

Ennyi az úgynevezett játék... Szaladni kell előre egy szűk folyosón/hídon... Forrás: Origo

Egymás után sorjáznak a tökéletesen ugyanúgy kinéző, pályának csúfolt folyosószakaszok, nekünk pedig csak kopogtatni kell.

Ha odatennénk egy idomítatlan harkályt, még ő is túljutna a szakaszokon, minden gond nélkül.

Természetesen nem hagyták ki a karakterfejlődést innen sem, ami abban nyilvánul meg, hogy idővel egyre táposabb szörnyetegek bukkannak fel. Hogy ezeket ki lehessen filézni, a mi brigádunkat is fejlesztgetni kell. Azaz pakolhatunk rájuk durvább fegyvert, páncélt, mindenféle kiegészítőt. Ezeket eleinte a játékban felvehető (jó kérdés egyébként, hogy mit keres egy tök egyenes, orkoktól hemzsegő folyosón egy kisebb vagyon elszórva...) aranyakért lehet megvenni, de persze eljön az az idő is, amikor már csak úgy lehet túllépni egy adott feladaton, ha rendes, evilági pénzből veszünk az embereinknek gyémántkardot, meg smaragdsisakot. Ez meglehetősen gusztustalan eljárás, de sajnos a mobilos játékoktól sajnos egyáltalán nem idegen.

Történet? - Botrány

Az eredeti Gyűrűk Urában egy Celebrimbor nevű tünde segített a főgonosz Szauron uraságnak összekalapálni azt a nagy hatalommal bíró gyűrűt, amely körül az egész történet forgott, és amelyet végül beledobtak az izzó lávába. Na, ezt a Celebrimbort ásták elő a Shadow játékokban, illetve hát szerencsétlennek a szellemét, aki valami miatt állandóan további ékszerészmunkát kíván végezni. Ez abban nyilvánul meg, hogy ő kiosztja a feladatot, a hőseink pedig zokszó nélkül teljesítik az utasításait. ahelyett hogy ellegyezgetnék az idegesítően károgó szellemalakot, aki egymás után küldi őket a veszélyesebbnél-veszélyesebb alagutakba, várakba és bányákba.

Kedves pofák várnak ránk Forrás: Origo

Értékelhető sztorivonalról, mint olyanról nem beszélhetünk, sajna. Nem derül ki, hogy miért kell állandóan folyosókon nyomulni Celebrimbor kívánságára, miért szükséges Szauron követőit mészárolgatni naphosszat. Időnként teljesen nonszensz dolgok is történnek,például az egyik legyilkolt ork vezér valami okból átáll hozzánk, és villogó kék szemmel kezdi kaszabolni a rokonait. Az általunk "irányított" karakterek ezt pedig minden különösebb felindulás nélkül veszik tudomásul. Mintha számukra mindennapos lenne, hogy az általuk leölt szörnypofa hirtelen felkel, csak úgy megjelenik egy csata közepén, és csapkodni kezd mindenfelé.

Grafika? - Szégyen

Egy kicsi, független fejlesztőstúdiótól az ember elfogadja, ha ilyen ódivatú grafikát produkál. De a Warner és egy ilyen márkanév esetében ez egyszerűen édeskevés. A látványvilág öt éve is ósdinak számított volna, pláne úgy, hogy rendkívül statikus minden. Nincs nagy számítási kapacitást igénylő, nagy bejárható terület, és egymást követik a totálisan egyforma objektumok.

A grafika egészen osztályon aluli. Forrás: Origo

Egyetlen várostrom alatt így legalább száz széttört ketrec, ezer deszka és kétezer pontosan ugyanolyan szikladarab mellett szaladhatunk el. A program néha teljesen váratlanul a konzolos verzióból származó, egyébként egészen pofás videóbejátszásokkal kényeztet minket, amelyeknek viszont semmi köze nincs ahhoz ami éppen történik a mi játékunkban. Egy dolog miatt kellett mindez, ugyanis az ezekből a kisfilmekből kivágott képekkel csábítják az embereket arra, hogy töltsék le ezt a programot a telefonjukra. Jó trükk, de azért korrekt megoldásnak még egy megszállott hazudozó sem nevezné.

Elég volt!

Egész egyszerűen semmilyen épkézláb magyarázat nincs arra, hogy mi szükség volt Middle-Earth: Shadow of War mobilos változatának elkészítésére ebben a formában. Ha nincs a Gyűrűk Ura brand, akkor ez a szoftver soha az életben nem látott volna napvilágot, még az ötletet is elkaszálták volna, aki pedig az egésszel előállt, azt már rég elzavarták volna a cégtől.
Itt lenne az ideje már, hogy valaki asztalra csapjon, hiszen ami Tolkien hagyatékával történik, az több, mint szégyen. Valahol meg kellene húzni a határt, egy kicsit pihentetni a pénzszivattyút, mert lassan az egész kontraproduktív lesz. Az emberek ugyanis nem fogják sokáig lenyelni azt a sok szemetet, amit megpróbálnak folyamatosan lenyomni a torkukon. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mennyire tiszteletlen dolog így bánni ezzel az egész univerzummal, amelynek kétségkívül megvannak a maga gyengeségei, de amely mégis minden fantasy ősének tekinthető.

Természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy ha szegényesnek ítéli meg a szerző fantáziáját, akkor agykontrollon átesett világító kék szemű orkokkal, ide-oda lebegő tündekísértetekkel dobja fel a sztoriját. De azt teljesen felesleges, sőt káros Gyűrűk Urának nevezni. Senkinek nem lenne egy rossz szava sem az egészhez, ha mondjuk, Urak Gyűrűjének hívnák az így született katyvaszt, igaz, akkor valószínűleg el sem jutna senki odáig, hogy letöltse ezt az alkalmazást a telefonjára.

Értékelés: Middle-Earth: Shadow of War

Játékmenet: 1/10
Kezelhetőség: 5/10
Történet: 0/10
Grafika: 2/10
Szavatosság: 1/10
Összesen: 1,8/10

Aki esetleg kedvet kapott hozzá ezek után innen töltheti le Androidra és iOS-re