Mérgező anyagoknak vannak kitéve a munkások az Apple beszállítójánál

A munkások a büfé asztalainál alszanak.
Vágólapra másolva!
Habár az Apple egy ideje már igyekszik valamelyest rendet tenni a beszállítói között, úgy látszik, azért még bőven akad munka ezen a fronton.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg a non-profit China Labor Watch vizsgálataira alapozva számolt be egy újabb gyárról, mely az Apple-nek dolgozik bérmunkában, ahol közel sem ideálisak a körülmények. A Sanghajtól körülbelül hat órányi útra északra található kisvárosban működú Catcher Technology gyárában az iPhone-ok fém kereteit készítik, valamint innen jönnek különböző alkatrészek a MacBookokhoz is.

A munkások a büfé asztalainál alszanak. Forrás: China Labor Watch

A vizsgálat szerint egy átlagos napon a munkavállalók körülbelül 10 órát dolgoznak felállva, miközben az iPhone-ok fémvázát vágják és dolgozzák ki. Ez még a kisebbik baj: a nagyobbik, hogy eközben nem viselnek sem védőszemüveget, sem pedig a munkának megfelelő kesztyűt. Papír arcmaszk ugyan van rajtuk, ez azonban nem gátolja meg, hogy a vágás közben használt olaj néha a szemükbe fröccsenjen, komoly irritációt okozva. A kirendelt kesztyű pedig pamutból van, ami azt eredményezi, hogy a különböző folyadékok átáztatják, így közvetlen kapcsolatba kerülnek a bőrrel.

De van még tovább is. A vizsgálat kimutatta, hogy a munka közben akár 80 decibeles hangerősség is kialakulhat, ami már nyolc óra környékén is halláskárosodáshoz vezethet, a gyár padlója pedig lucskos a különböző folyadékoktól, amin a munkások rendszeresen elcsúsznak. Ha pedig még ez nem lenne elég, akkor a konyhán olyan ételt szolgálnak fel, amitől állandó a hasmenés is.

Mindezést a munkavállaók alapvetően 302,84 dolláros bért vihetnek haza havona. Ez 1,38 dolláros órabérre jön ki, és átlagosan 55 órát dolgoznak egy héten. És habár a gyárt azt ígéri, hogy szombaton dupla bérért dolgozhatnának, a valóságban ez sem így működik: a hétfőtől péntekig tartó időszakban egy napot kötelezően távol kell maradniuk, és azt be kell pótolniuk szombaton vagy vasárnap, változatlan alapbérért.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!