A Samsung végre tényleg mindent mindennel összeköt

samsung, iot, connected, ces 2018
Vágólapra másolva!
E benyomás megszerzéséhez nem kell feltétlenül Las Vegasba utazni, elég csak a cégek által kiadott közleményeket olvasgatni. A frissített, még nagyobb, erősebb, jobb termékek persze nem hiányozhatnak, a termékfejlesztői divíziók szorgos hangyák módjára dolgoznak, de az igazi „sokk" akkor éri az embert, amikor a Las Vegas Convention Center csarnokaiban bolyong.
Vágólapra másolva!

A mágikus jelszó: connected

A kiállítók igyekeznek kerülni a mára kissé elkoptatott IoT, vagyis dolgok internete kifejezést, hiszen nem különösebben hangzik jól, és a felhasználók számára nem egyértelmű, hogy milyen jelentést hordoz. Ehelyett sokkal inkább a connected (csatlakoztatott), a smart, az intelligens, az univerzális, a minden platformra kiterjedő szlogeneket vetik be, a helyszínen pedig mindezt tökéletesen becsomagolva mutatják be.

Forrás: Origo

Mindezek ellenére idén a téma őszinte, és meglehetősen elszánt felvállalása a Samsung részéről jött (az IoT rövidítést sem kerülték), ami némileg meglepő, hiszen ritkán lépi meg azt egy ilyen kaliberű elektronikai vállalat, hogy nem egy, vagy több termékre fűzi fel mondandóját, üzenetét. A koreaiak ezúttal nem így tettek, és persze akadt egy-két érdekes, de piaci szempontból nem túlságosan meghatározó termék, a lényeg egyértelműen az IoT terveken volt.

A cég ugyanis vett egy nagy levegőt, és végre konkrétumokat, dátumokat, vállalásokat tett azzal kapcsolatban, hogy akkor mégis hogy lesz végre egyszerűbb, jobb az életünk attól, hogy

az autónk képes kommunikálni az okosórával, ami hazaérve beindítja a kávéfőzőt, plusz szól a mosógépnek, hogy indulhat a mosás.

Forrás: Origo

A bő egyórás bejelentés alatt több kulcsszó is elhangzott, amelyek közül az egyszerűségre törekvés lehet a leglényegesebb mozzanat. A cég kimondta, hogy a mai többféle, szerteágazó, követhetetlen szabványok mentén burjánzó dolgok internetéből így tuti nem lesz semmi, vagyis egységesíteni, és egyszerűsíteni kell. Ez a Samsung részéről idén tavasszal a SmartThings alkalmazás, és persze a mögötte lévő platform elindulásával történik meg, ez lesz az a csomópont, amin keresztül a konyhában mosogató anyuka hangutasításra indítja a mosást, majd a hűtő kijelzőjén kommunikál a családtagokkal.

Persze, mese habbal!

Ezerszer láttuk már ezt, miért történne ezúttal máshogy és éppen ebben az évben mindez? Ha nem is pont ezekkel a szavakkal, de nagyjából ezt kérdeztük meg Jordan Peters, a Samsung Europe brand és kommunikációs csoportjának alelnökétől, aki szerint ebben az évben minden készen áll a rajthoz.

Egyrészt a kommunikációt végre problémamentessé varázsoló 5G itt kopogtat, olyannyira, hogy az amerikai Verizon idén már indítja az erre alapuló élő hálózatát.

Másrést Peters szerint most állt össze úgy a technológia, az azt kiszolgáló eszközök, a mögötte lévő mesterséges intelligencia (lásd Bixby), ami stabil alapot ad annak, hogy valódi, használható IoT-ről lehessen beszélni. Ide csatlakozik az a vállalás, ami szerint a Samsung 2020-ra csak olyan eszközzel fog rendelkezni, ami már hálózatba köthető és intelligens, és ez végre nem 15-20, hanem mindössze 2 év múlva fog megtörténni.

A hűtönk a konyha internetes központjává vállhat. Forrás: Origo

A cég szakembere elismerte, hogy a hangvezérléssel összefüggő nyelvi korlátok továbbra is beszédtémát fognak képezni, bár azt is elmondta, hogy az angol, illetve koreai nyelv mellett ezerrel dolgoznak a további nyelvek hozzáadásán. Ugyanakkor a magyar nyelv támogatására valószínűleg 2020 környékén is várnunk kell majd, de ez nemcsak a Bixby, hanem a Siri, a Cortana, vagy az Alexa esetében is így lesz.

Mi a helyzet a többiekkel?

És ha most képzeletben visszaugrunk a CES 2018 kiállítóterébe, akkor a fentiek tökéletes leképezését látjuk, csak minden cég esetében a saját üzletére, nyelvére lefordítva. Az IBM, vagy a Qualcomm az IoT agyán dolgozik, a platformot adja, tálalja, a Panasonic kijelzőkkel, okosautók műszerfalához szánt látványos paneleket mutatott be, de még a Sony is arról beszélt, hogy az autó, a nappali, a mobil hogy képez majd egy egységet, és teszi fantasztikussá az életünket.

Ez például a Panasonic standja, ahol a csatlakoztatott autókat nézeggetük meg. Forrás: Origo

A CES-en most mindenki erről beszél, minden erről szól, és talán az az első év, amikor nem túlságosan frusztráló az a tény, hogy a cégek, illetve szakértők évek óta erről beszélnek. Idén a jelek szerint tényleg megmozdult valami, és ez nem feltétlenül egyedül a Samsung „érdeme", ugyanakkor a koreaiak az elsők közt tették le a garast, egy rakás pénzt pumpálnak a fejlesztésekbe (ez 2017-ben 14 milliárd dollár volt), és konkrétumokkal, de legalább számon kérhető jövőképpel láttak el bennünket.

Nyugodjon le mindenki: ettől még egy pár évig a saját kezünkkel indítjuk be a mosógépet, nem valószínű, hogy egy kamera/mikrofon páros segítségével csevegünk a pizzafutárral, az azonban biztos, hogy a piacra kerülő termékek egyre nagyobb arányban lesznek képesek ezekre a célokra, így a végén már „csak" nekünk felhasználóknak kell felnőni a feladathoz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!