Durva lett és jó árat kapott a OnePlus 5T

Vágólapra másolva!
A OnePlus 5 után bemutatkozott a vállalat igazi csúcsmodellje, a még nagyobb, még szebb és még jobb OnePlus 5T. A képességei alapján rögtön rájöhetünk, hogy akad egy vele szinten teljesen megegyező konkurense, úgyhogy a kérdés már csak az: mennyibe kerül? Szerencsére erre is választ kaptunk.
Vágólapra másolva!

De nézzük először a OnePlus 5T specifikációit. Hardveresen túl nagy meglepetés senkit nem fog érni: a nagyjából minden idei csúcskészülék által használt Snapdragon 835-ös processzort találjuk itt is, ami mellé az egyik konfigurációban 64GB tárhely és 6GB memória, a másik konfigurációban pedig 128GB tárhely és 8GB memória társul.

Képernyő tekintetében is azt hozza a készülék, amit várunk: az új divatnak megfelelően 18:9-es képeranyáúra nyújtott, kávákat minimalizáló kijelzővel érkezik, ami viszont 6,01 hüvelykesre nőtt, és AMOLED technológiával készül. A felbontása 2160x1080, ami tulajdonképpen Full HD, a megváltozott képaránynak megfelelően.

Forrás: OnePlus

Ami a kamerákat illeti, szintén történt előrelépés a sima 5-höz képest, habár ez elsőre talán nem egyértelmű. Hátul mindkét szenzor a Sonytól származik, az egyik 16, a másik 20 megapixeles, viszont mindkettő jobb, f/1,7-es rekeszértékkel rendelkezik, így az ígéretek szerint sötétebb fényviszonyok között is jobb képeket készíthetünk majd.

A OnePlus 5T támogatja az olyan, mostanában divatos dolgakat, mint a háttérelmosós, bokeh-effektes portré mód, illetve a fejlesztők alaposan átalakították a kamerás alkalmazást, hogy könnyebben kezelhető legyen, és jobban elérhetőek legyenek a "profiknak" szánt funkciók, amikből most már lesz bőven.

Forrás: OnePlus

Kapott a telefon arcfelismerő rendszert is, habár itt nem vagyunk ráfanyalodva, mint az iPhone X esetében, hiszen a hátlapon továbbra is ott az ujjlenyomat-leolvasó. Mindenesetre ha mégis az arcunkat szeretnénk bevetni, akkor az első beszámolók alapján nem járunk rosszul: először is mindenképp kézzel aktiválnunk kell a kijelzőt, majd onnantól a telefon az arcunkat látva tulajdonképpen azonnal felold. Egy apró probléma van egyelőre: sötétben egyáltalán nem működik, az iPhone-nal ellent étben ez ugyanis nem használ infravörös letapogatást.

A OnePlus 5T továbbra is nagyon prémium, teljesen fémből készült házzal érkezik, azonban az akkumulátora és a szoftvere már nem ad okot ennyi örömködésre. Az előbbi 3300mAh-s, ami inkább átlagos ebben a kategóriában, az utóbbi pedig Android 7.1, mikor a 8-as már hónapok óta elérhető. Mindenesetre elméletileg mind a sima 5-re, mind az 5T-re hamarosan érkezik a frissítés.

Forrás: OnePlus

De miért írtuk az elején, hogy van egy hozzá nagyon hasonló konkurense? Mert számos ponton szinte egy kategóriában mozog a Huawei Mate 10 Pro-val. Ugyanakkora felbontás, hasonló hardveres erő, memória, tárhely, dupla hátlapi kamera és prémium felépítés.

De mi a a helyzet az árral? Ez hagyományosan a OnePlus legnagyobb erénye volt mindig is, és úgy látszik, hogy az is marad: a kisebbik (6GB RAM/64GB tárhely) 160 ezer forint, a nagyobbik (8GB RAM, 128GB tárhely) 174 ezer forint környékén érkezik a jelenlegi tudásunk szerint, míg az előbb említett Mate 10 Pro 250 forint tájékán érhető el.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!