Jön az Android 7.0 a Philips okostévékre

philips uhd tévé ambilight
Vágólapra másolva!
A tavalyi és az idei évjáratú modellek kapják meg a rendszert.
Vágólapra másolva!

A mobilokon és a táblagépeken megszokottal ellentétben az okostévékre szánt Androidot nem szabhatják testre a gyártók, ám ettől függetlenül elég sok a panasz a rendszerre, a legkülönfélébb használhatósági problémák mellett a stabilitása sem feltétlenül kielégítő.

Forrás: Origo

Szerencsére az idő múlásával egyre használhatóbbá és stabilabbá válik az Android TV. A tavalyi és idei évjáratú Philips okostévék tulajdonosainak feltehetően örömére most kiderült, hogy a gyártó lassan megkezdi az Android 7.0-ra épülő Android TV terjesztését a készülékeikre, a jelenlegi szoftverük az előző generációs Androidot használja. Első körben a tavalyi tévékre érkezik majd meg a frissítés, majd az idén piacra dobott modellek is megkapják.

Az új szoftver funkcionális újításai közül kiemelendő a HLG HDR és a Dolby Digital Plus szabványok támogatása, továbbá Chromecaston keresztül kapott 4K videók megjelenítése. Ezen felül kép-a-képben üzemmódnak is örülhetnek majd a tévék tulajdonosai.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!