Benzinkutas jellegűvé válhatnak a Tesla-töltőállomások

tesla, elektromos, autó
A Tesla 3 még egy ideig nem lesz megtérülő befektetés a gyártónak
Vágólapra másolva!
Kávézós jellegű vendéglátóegységekben gondolkodik a cég.
Vágólapra másolva!

Az elektromos autók egyik legnagyobb hátránya a hosszú „tankolás", egy-egy hosszabb út során még a gyorstöltésre képes állomásokon is jelentős időt kell eltölteniük a sofőröknek. A Tesla eddig nem foglalkozott érdemben a sofőrök lekötésével, azonban a héten az FSTEC ételszolgáltatási konferencián az autógyártó kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője kifejtette, hogy itt az ideje orvosolni a problémát.

Tesla gyorstöltő Forrás: Pixabay

Ennek érdekében a vállalat azon gondolkodik, hogy valamiféle vendéglátó helyiségeket építtetne a töltőállomásai mellé.

Viszont üzemeltetni nem kívánja azokat, a feladatot más vállalkozókra bízná.

Egyelőre korai stádiumban jár a projekt, ám JB Straubel szerint a klasszikus benzinkúti kisbolt koncepció talán nem elégséges, hiszen a Teslák tulajdonosai 20-30 perceket is eltöltenek az állomásokon. A jobb megtérülés érdekében érdemes megfontolni a kávézós formulát: így is el lehetne adni a csokit és kólát, plusz a sofőrök ihatnának egy kávét vagy üdítőt, ehetnének valamit.

Hasonló jellegű együttműködésre egyszer már rászánta magát a Tesla, tavaly nyáron az egyesült államokbeli Ruby Tuesday étteremlánc parkolóiba kezdett Superchargereket telepíteni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!