Megbukott a felhasználóknak fizető fitneszalkalmazás

Ez zsír! Fitnesz karkötők pro és kontra! Súlyos kérdések a mindentudó sporteszközről
Vágólapra másolva!
Ezen felül óriási bírság és kártérítés kifizetésére is kötelezték a Pact üzemeltetőit.
Vágólapra másolva!

Nagyjából öt évvel ezelőtt egy kifejezetten érdekes alapötletű fitneszszolgáltatás vált elérhetővé. Az Android és iOS rendszerű eszközökre is kiadott GymPact (később simán csak Pact) azt ígérte a felhasználóknak, hogy amennyiben tartják magukat a kitűzött fitneszcéljaikhoz, akkor pénzjutalmat kapnak.

Forrás: Dreamstime

A pénz nem reklámokból jött, hanem maguktól a felhasználóktól: mindenkinek előfizetési díjat kellett fizetnie. Sejthetően akik nem teljesítették a kitűzött céljaikat, azoktól pénzt vont le a szolgáltatás, majd ennek a pénznek a nagy részét szétosztotta a céljaikat teljesített felhasználók között.

A jó teljesítményért pénz járt, a rosszért pénzlevonás.

Ismeretlen oknál fogva pénzügyileg nem működött megfelelően a szolgáltatást nyújtó vállalat, így idén júliusban lehúzta a rolót. Ennek a jelentéktelen apróságnak egyébként a mai napig sincs nyoma a Pact webhelyén, csupán az lehet gyanús az érdeklődőknek, hogy a szolgáltatás blogjáben két éve jelent meg az utolsó bejegyzés, a mobilos appjai pedig idén júniusban frissültek utoljára.

Most kiderült, hogy nem ez az első az üzemeltetők korrektségét erősen kétségbe vonó húzás, ugyanis az Egyesült Államok fogyasztóvédelemmel is foglalkozó Szövetségi Kereskedelmi Bizottságánál (FTC) már régóta halmozódtak a szolgáltatással kapcsolatos panaszok,

konkrétan több tízezer gyűlt össze.

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy meglepően nehéz volt lemondani az előfizetést, ráadásul a szolgáltatás még a sikeres lemondás után is rendszeresen megterhelte a felhasználók bankkártyáit. Az FTC most úgy döntött, hogy a Pactnek ki kell fizetnie összesen 948 788 dollár kártérítést a volt ügyfeleknek, továbbá 1,5 millió bírságot a hatóságnak.

Az utóbbit részlegesen valószínűleg elengedi majd az FTC, tekintettel a vállalat anyagi körülményeire.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!