Erős, de óvatos visszatérés a Samsung Galaxy Note 8

Vágólapra másolva!
Végre bemutatta a Samsung a Galaxy Note 8-at, ami a korábbi pletykákat ismerve szinte minden téren megfelel a várakozásoknak. Hatalmas újdonságokat nem hoz, de arra egészen biztosan jó lesz, hogy visszaállítsa a vállalat renoméját a Note 7 tavalyi katasztrófája után.
Vágólapra másolva!

Volt honnan visszatérnie a Samsungnak. Ezen a ponton már valószínűleg senki számára nem újdonság, hogy a tavalyi csúcstelefonnak szánt Galaxy Note 7 akkumulátora hajlamos volt véletlenszerű esetekben felgyulladni, ami nyilván nem csak kellemetlen (elvégre ki szereti, ha lángra kap a zsebe), hanem olyan furcsa szituációkhoz is vezetett, mint például hogy a repülőgépekre csak kikapcsolt állapotban engedték felvinni a készüléket. Aztán később már úgy sem.

Forrás: Origo

Ezek után a most bejelentett Note 8-nak a legfontosabb célja, hogy visszaszerezze a vásárlók bizalmát. A főpróba persze a tavasszal megjelentetett Galaxy S8 és S8+ volt, és nagyjából sejteni lehetett, hogy ha azok sikeresek, akkor a Note 8 is jobb esélyekkel indul.

Márpedig az előbbi két készülék bizony letarolta a piacot, annyira, hogy míg az Egyesült Államokban a Samsung okostelefonos részesedése a megjelenésük előtt 20% környékén mozgott, addig a megjelenés után ez felugrott 40%-ra.

Habár egy új telefon bemutatóját nem szoktuk az akkumulátorral kezdeni, a korábbi problémák ismeretében most talán érdemes mégis ezt letudni elsőként. Árulkodó, hogy habár a Galaxy S8+ és a Note 8 körülbelül egyforma méretű, mégis az utóbbiba került kisebb telep, egészen pontosan 3500 mAh helyett csak 3300 mAh teljesítményű (persze hozzá kell tenni, hogy a Note 8 esetében a készülék testébe csúsztatható ceruzának is kell helyet fenntartani). Ez mindenesetre azt sejteti, hogy a Samsung ezúttal konzervatív volt az akksi méretének kiválasztásával, ráadásul a tavalyi Note 7 katasztrófája után eleve minden telepet egy szigorú, nyolc pontból álló ellenőrzési folyamatnak vet alá.

Forrás: Origo

Csúcs a vas, és ügyes a kamera

De akkor térjünk át az érdekesebb dolgokra, amik egyébként csak azért nem érdekesek annyira, mert jelentős részük már ismerős az S8-ból. A Note 8 ugyanazt a brutális, 8 magos (4 x 2,3 GHz és 4 x 1,7 GHz) központi rendszerchipet kapta, ugyanazon a (jelenleg csúcsnak számító) 10 nm-es gyártástechnológián elkészítve. A kijelző is ugyanolyan, 2960 x 1440 pixeles felbontású Super AMOLED, mint a két S8-on, csak míg az S8+-nak be kell érnie 6,2"-es mérettel, addig Note 8 már 6,3"-es. Mindenesetre a képernyő ugyanúgy "lefolyik" a két oldalon, és alul-felül is nagyon minimálisak csak a keretek, így a telefon fizikai mérete még normális maradhat.

A memória mérete viszont 4 GB-ról 6 GB-ra nőtt,

ami egyrészt azért szükséges, mert a Note 8 erősen épít az alkalmazások osztott képernyőn való használatára, másrészt pedig így még jobb felhasználói élményt kapunk, ha a Samsung DeX dokkolóba helyezve kvázi PC-ként szeretnénk használni, hiszen az S8-hoz hasonlóan ez is támogatja. Éppen ezért kár, hogy nem húzott egy nagyot a vállalat, és nem ment fel 8 GB-ig, főleg, hogy egyébként ezt már az olyan olcsóbb konkurensek is meglépték, mint például a OnePlus 5. A beépített tárhely mérete is némileg visszafogott ebben a kategóriában, habár az alap 64 GB még bővíthető microSD-kártyával.

Az első igazán nagy különbség az S8-hoz képest a kamerában keresendő.

A Samsung itt átváltott egy két lencséből álló megoldásra: mindkettő 12 megapixeles felbontású, ám az egyik egy f/1.7 apertúrájú, széleslátószögű egység, míg a másik egy f/2.4-es teleobjektív lencse. Ez egyébként viszonylag hasonló az iPhone 7 Plusban használt rendszerhez, azonban itt már mindkettő optikai képstabilizátorral rendelkezik, így még szebbek lehetnek a felvételeink akkor is, ha a 2-szereses optikai zoomot átlépve belemerülünk a 10-szeres digitális zoomba.

Ezenkívül a két lencse lehetőséget ad kifejezetten jó minőségű mélységélesség-effektussal ellátott képek készítésére.

Itt tulajdonképpen arról van szó, amikor a fényképünk célpontja éles, a háttér pedig elmosódott. Okos trükk viszont, hogy ezzel együtt hagyományos széleslátószögű lencse elkészíti a "sima" képet is, így akár mindkettőt lementhetjük egyetlen kattintás után. Az előlapi kamera maradt az S8-ban megismert 8 megapixeles, ami vélhetően mindenki igényeit tökéletesen kielégíti majd.

Forrás: Origo

Okos trükkök tárháza

A Note 8 az Android 7.1.1-es verziójával érkezik, de a Samsung azt ígérte, hogy ez lesz az egyik első telefon, ami megkapja majd a 8-as változatot. Szerencsére a vállalat az utóbbi egy-két évben leszokott arról, hogy minden létező marhasággal teleszemetelje az Android kezelőfelületét,

és inkább elkezdett a tényleg hasznos dolgokra koncentrálni.

Persze továbbra is ráhúzza a maga TouchWiz-felületét a rendszerre, de ez egyrészt elkezdett közelíteni az alap Android letisztult kinézetéhez, másrészt pedig (főleg a Note 8 esetében) tényleg okos funkciók kerültek be.

Az osztott képernyős funkció ugyebár már egy ideje alap, mint ahogy a szélekről felhúzható Edge gyorsindító is.

Most azonban az utóbbiban már lehetőségünk van bizonyos alkalmazásokat összepárosítani,

így azok rögtön egyszerre nyílnak meg a kijelző két felén, ami számos esetben jól jöhet, például ha Chrome-szól szeretnénk kimásolni valamit a Gmailben írt levelünkbe.

Az AMOLED kijelzőnek hála a Note 8-on képernyőjén akkor is megjelenhetnek értesítések. ha nem oldottuk fel a készüléket. Ez most annyival bővült, hogy immáron jegyzeteket is készíthetünk, amelyeket kitűzhetünk az Always On képernyőre, ráadásul innen szerkeszthetjük is őket. Ezzel tulajdonképpen mindig szemünk előtt lesznek, így biztosan nem feledkezünk meg róla, hogy éppen mit kellene gyorsan elintéznünk, vagy hogy mit vigyünk haza a boltból, ráadásul ha megvettük a sört, rögtön ki is húzhatjuk a listáról.

Szintén szórakoztatónak tűnik az a funkció, amit a Samsung egyszerűen csak élő üzeneteknek hív. A lényege, hogy ahogyan rajzolunk vagy írunk valamit,

a folyamatot a telefon egy animációként menti majd el, és úgy oszthatjuk meg ismerőseinkkel.

Szinte ugyanarról beszélünk, mint az iPhone hasonló digital touch lehetősége, csak míg az egy saját fájlformátumba menti le mindezt, addig a Note 8 animált GIF-be, így tényleg bárki meg tudja tekinteni, legyen nagyjából akármilyen telefonja vagy számítógépe.

Mindezt azzal az S Pen nevű digitális tollal tehetjük meg, ami egyébként szintén fejlődött tavalyhoz képest. Még vékonyabb lett a hegye, így pontosabban tudunk vele rajzolni, jegyzetelni, és most már 4096 különböző nyomáserősséget tud megkülönböztetni.

Forrás: Origo

Visszafogott, de biztos fejlődés

Ezenkívül tulajdonképpen mindent megkaptunk, amit már láttunk az S8-ban vagy a tavalyi Note 7-ben. A készülék és a toll is IP68-as por- és vízálló (nedves kijelzőre is írhatunk vele), támogatja a legújabb vezeték nélküli gyorstöltési technológiákat, de ha erre nem szeretnénk külön költeni, akkor a hagyományos töltés természetesen az USB-C csatlakozón keresztül megoldható.

Támogatja az arcfelismerést is, van benne íriszszkenner, valamint ujjlenyomat-leolvasó is. Az utóbbi egyébként ugyanolyan szerencsétlen helyre került a hátlapon, mint az S8 esetében, úgyhogy megint a kamerát fogjuk összetapizni, miközben próbáljuk feloldani a készüléket.

A Galaxy Note 8 tehát semmi eget rengető újdonságot nem hozott, de ha az S8-ból indulunk ki, akkor

egy remekül használható, gyors és szép készüléket kapunk, ami mindent tud, amire manapság szükségünk lehet.

Ráadásul most már valószínűleg felrobbanni sem fog. Igazi innovációt nyújtani persze egyre nehezebb manapság, így tulajdonképpen a Samsungtól sem várható el, hogy hirtelen megváltsa a világot, mindenesetre a kamerák tekintetében azért tisztességes előrelépés történt, és a szoftveres újdonságok is hasznosnak és szórakoztatónak tűnnek.

Ennek persze az árát is megkérik: az amerikai 999 dolláros ajánlott fogyasztói ár nálunk 330 ezer forint alakul majd.

Forrás: Origo

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!