E-Sport is lehet a párizsi olimpián

Esport, The International 6, twitch tv, sling tv
Vágólapra másolva!
A NOB tárgyalásokat folytat majd az ipar legfontosabb szereplőivel.
Vágólapra másolva!

Heves viták tárgya, hogy az e-Sport esetében mennyire helyénvaló a sport kifejezés használata, azonban ha így mennek a dolgok, akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság zárhatja le a vitát. Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke a The Associated Press-nek adott interjújában megerősítette, hogy a NOB megbeszéléseket folytat majd az e-Sport-ipar jelenlegi legfontosabb szereplőivel a 2024-es olimpián való részvételről.

Gigantikus tömegeket vonz az e-Sport Forrás: Wikimedia Commons

Estanguet hangsúlyozta, hogy egyelőre csak korai megbeszélésekről van szó, egyelőre semmire sincs garancia, a párizsi olimpia sportszámainak listája várhatóan 2020-ben véglegesedik majd. Mindenesetre a NOB felismerte, hogy az e-Sport már most is rendkívül népszerű a fiatalok körében, így mindenképp meg kell fontolni az olimpiai részvétel biztosítását. A e-Sport közönségének egy része ráadásul csekély érdeklődést mutat a megszokott olimpiai számok iránt, így ez egy remek lehetőség volna a fiatalokkal való kapcsolatfelvételre

Erre ugyan nem tért ki, de tavaly az e-Sport olyan 500 millió dolláros üzlet volt, az előrejelzések szerint 2020-ra pedig 1,5 milliárd dolláros biznisszé válhat.

Az e-Sport olimpiára való behúzása remek üzletfejlesztési lehetőségnek tűnik.

Az e-Sport klasszikus sportokkal egy szintre emelésében az Ázsiai Játékok vállalt úttörő szerepet, a 2022-es játékokon már lesz e-Sport.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!