Saját magát is megöntözi az okos veteményes

okoságyás, okos veteményes
Vágólapra másolva!
Levegőhőmérsékletet, páratartalmat és a talaj nedvességtartalmát is monitorozza az okoságyás, amelyet Bécsben fejlesztettek ki elfoglalt hobbikertészeknek.
Vágólapra másolva!

A hagyományos magaságyást ötvözi a modern öntözésvezérléssel és néhány okostelefonos valamint a fogyasztói elektronika területéről ismert funkcióval az az okoságyás, amelyet egy bécsi startup, a Smartgreen Solutions fejlesztett ki.

A smartbeet elnevezésű, különböző méretekben kapható ágyás, áramellátását napelemek biztosítják, a tulajdonosa pedig okostelefonján ellenőrizheti, mi zajlik a minikertjében.

Az ágyásba szerelt elektronika nemcsak a talaj nedvességtartalmát monitorozza, de a környezet mikroklímáját is, hogy a megfelelő időben a megfelelő vízmennyiséget juttassa ki a növényeknek. Az elfoglalt kertészek pedig okostelefonos alkalmazás segítségével kísérhetik figyelemmel a következő öntözés időpontját, a tartályban lévő víz mennyiségét, az akkumulátorok töltöttségét vagy az ágyás környékén uralkodó hőmérsékletet. Az öntözések tervezésekor az alkalmazás figyelembe veszi az időjárás-előrejelzést is, ha pedig fogytán az öntözővíz, szól a tulajdonosnak.

Mobilunkról kísérhetjük figyelemmel a veteményesünket. Forrás: Origo

A technológia még kísérleti fázisban van, így egyelőre a T-Mobile központi épülete tetején állítottak fel tizenkilenc ilyen ágyást, hogy teszteljék a frissen kifejlesztett termék piacképességét, de Krieauban és a Karlsplatzon lévő közösségi kertben, a Karlsgartenben is van már egy-egy okos veteményes. A Bécsi Agrártudományi Egyetemmel, a BOKU-val pedig már azon dolgoznak a fejlesztők, hogyan tudják nagy kiterjedésű területekre adaptálni a technológiát.

Így a jövőben például elég lenne egy tablet és egy ember a hatalmas parkok öntözéséhez.

A cikk megjelenését támogatta az MVM Edison program.