e-Sportot közvetít júniustól a Facebook

kgames korea esport
16 magyar csapat indult el a KGames versenyén
Vágólapra másolva!
Az ESL jóvoltából 1500 órányi exkluzív tartalmat kap a közösségi hálózat.
Vágólapra másolva!

Gigantikus üzletté vált az e-sport, azaz a kompetitív videojátékok rendezése és közvetítése köré épült ipar. A Newzoo piackutató cég szerint az e-Sport tavaly globálisan körülbelül 500 millió dollár bevételt termelt, ám ez csak a kezdet: az idei évre már 696 millió dolláros bevételt prognosztizálnak az elemzők, 2020-ra pedig 1,5 milliárd dollárra emelkedhet az összeg.

Forrás: KGames (Facebook)

Az évek óta gigantikus lépésekben növekvő ipar most már a Facebook érdeklődését is felkeltette.

A világ legnagyobb e-Sport-cégének számító ESL ma bejelentette (via Engadget), hogy partnerségre lépett a közösségi hálózattal, így júniustól kezdve hat nyelven – angolul, franciául, spanyolul, portugálul, lengyelül, németül – összesen 5500 órányi tartalmat fog elérhetővé tenni a Facebookon. Ebből olyan 1500 óra teljesen exkluzív lesz.

Az együttműködés keretében a Rank S kategóriájú Counter-Strike: Global Offensive meccsek, továbbá az ESL One és az Intel Extreme Masters közvetítéseit nézhetik majd a Facebook felhasználói.

Ezen felül a közösségi hálózat felhasználói kapnak még egy hetente jelentkező, fél órás összefoglalú műsort is, amelyből a korábbi napok legfontosabb és legérdekesebb történéseiről tájékozódhatnak majd.

Az ESL tájékoztatása szerint a tartalmai tavaly 200 milliónál is több felhasználót értek el a jelenleg 1,94 milliárd aktív felhasználóval büszkélkedő Facebookon. A partnerségnek köszönhetően a vállalat reméli, hogy idén további Facebookozók millióival sikerül majd megismertetni az eSportot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!