Titokban zeppelint építtet a Google társalapítója

Sergey Brin, a Google társalapítója egy automatizált Toyota Prius előtt
Larry, szerinted hány golflabda fér el egy iskolabusz belsejében?
Vágólapra másolva!
A milliárdosok általában drága ingatlanokra vagy luxusjárművekre költik a pénzüket, esetleg műtárgyak gyűjtésével próbálják égetni a felesleges vagyonukat. A techcégeiken keresztül az elmúlt években-évtizedekben meggazdagodott személyek látszólag már kevésbé hódolnak az ilyen hóbortoknak, inkább egészen megdöbbentő projektekbe vágnak bele.
Vágólapra másolva!

Remek példa erre a Google két társalapítója. Larry Page a Kitty Hawk Corporation nevű cégén keresztül egy vízfelületek felett lebegni és manőverezni képes járművet terveztetett, de már jó ideje folyamatban van a repülő autójának fejlesztése is. A másik társalapító sem ül a babérjain, a Bloomberg beszámolója alapján

Sergey Brin momentán zeppelint építtet magának egy NASA-tól bérelt hangárban. Nem is kicsit, hanem gigantikus méretűt.

A források szerint jelenleg a léghajó vázának építése zajlik. Legjobb tudomásuk szerint nem a Google anyacégének egyik hivatalos projektjéről van szó, azaz Brin magánjellegű munkát végeztet a hangárban. A férfi nem kívánta kommentálni a hírügynökség értesüléseit.

Sergey Brin Forrás: AFP/Justin Sullivan

Sergey Brin állítólag már jó ideje álmodozott egy saját zeppelin készítéséről, az 1930-ban épített USS Maconról készült fotók láttán lett szerelmes a léghajókba.

A zeppelinjének megtervezésével Alan Westont bízta meg. A korábban a NASA mérnökeként dolgozott férfi még egy 2013-as rádióinterjúban egy olyan léghajó ötletéről számolt be, amely elméletileg képes lenne 500 tonna árut szállítani, miközben kevesebb üzemanyagot fogyasztana egy kamionnál.

Ebből kiindulva elképzelhető, hogy Brin nem kizárólag hobbiból építteti a saját zeppelinjét, de szöget ütött a fejében a Weston által megálmodott léghajóban rejlő üzleti potenciál. A kellemeset a hasznossal összekötve talán ennek a prototípusa készül jelenleg a hangárban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!