Bill Gates megadóztatná a robotokat

Bill Gates alapítványa egy új óvszer feltalálását támogatná
Vágólapra másolva!
A Microsoft alapítója szerint több szempontből is előnyös lenne az, ha robotok alkalmazása után is adót fizetnének a cégek.
Vágólapra másolva!

Az automatizáció és a robotika térnyerése más gazdasági kérdéseket is felvet amellett, hogy emberek munkahelyeit veszik át ezek a szerkezetek. Az egyik ilyen fontos kérdés az adózás. Hogy ezt miként kéne kezelni, arra több javaslat is született az utóbbi időben: vannak, akik szerint szükség lehet emiatt az alapjövedelem bevezetésére, mások szerint a robotok használata után is adózni kéne, így az kevésbé tűnne előnyösebb megoldásnak a vállalatok számára.

Bill Gates is az utóbbit vallja, derült ki a Quartznak adott interjújából. A Microsoft-alapító szerint az országok kormányainak adóztatniuk kellene azokat a cégeket, amelyek robotokkal végeztetnek el egyes feladatokat. Az adónak pedig ugyanolyan mértékűnek kéne lennie, mint amennyit az emberek foglalkoztatása után fizetnek.

Ez meglepő vélemény Gatestől, aki alapvetően a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia pártját fogja, de több szempontból is kedvező hatással lenne a munkaerőpiacra.

Bill Gates, a Microsoft alapítója Forrás: AFP/Mehdi Taamallah

Gates szerint mivel a technológia fejlődése és az emberek helyettesítése szimultán történik, lassítani kell a folyamatot, és még időben elejét venni az előre nem látható problémáknak. Az adóztatás ugyan nem akadályozná meg az automatizációs eszközök használatát, de menedzselhetőbbé tenné a kialakult helyzetet.

A lassulásnak köszönhetően még időben át lehetne képezni a leváltott munkaerőt egy másik területre, hogy ne maradjanak tömegek munkahely nélkül. A robotok után befolyt adóból pedig finanszírozni lehetne az idősgondozást, és támogatni a szociális ellátást. Az embereknek olyan munkakörök után kell nézniük,

amelyeket nem lehet robotokkal betölteni,

ilyen az idősgondozás is.

Mások szerint is ez lehet a megoldás

A Microsoft-alapító ötlete egyáltalán nem újszerű. A Deutsche Post német postavállalat vezetője szerint az ipar digitalizációja révén sok munkahely visszakerül Európába a Távol-Keletről, de az új európai gyárakban főleg robotok végzik majd el a munkát.

A férfi szerint az állami szabályozás oldalán be lehetne vezetni például azt, hogy csak a robotok által végzett munkát terhelik általános forgalmi adóval (áfa).

Hasonló megoldást sürget Eric Hilgendorf jogászprofesszor, a würzburgi egyetemnek a jog és a robotika összefüggéseit vizsgáló kutatócsoportjának vezetője, aki szerint a robotok terjedésével csökken az egyik legfontosabb forrásból, a személyi jövedelemadóból származó bevétel, ezért végig kell gondolni, hogy miként lehet emelni a robotok által végzett munka révén keletkező bevétel vagy nyereség adóterhét.