Hivatalos képen az LG G6 elképesztő kijelzője

lg g6 day
A sajtómeghívó szerint elképesztő nagy lesz a kijelző
Vágólapra másolva!
Az LG már a sajtómeghívóján megmutatta, mit várhatunk a G6-tól: a csúcsmobil káva nélküli, széltől-szélig terjedő hatalmas kijelzőt kap.
Vágólapra másolva!

Arról már korábban is hallhattunk, hogy a Samsung és az LG is hatalmas képernyővel felszerelt csúcsmobillal támadhat idén, az LG ezt hivatalosan is megerősítette még januárban. A koreai gyártó a bemutató előtt három héttel kiküldte a meghívókat a Mobil Világkongresszuson tartandó sajtóeseményére, amin már látható a G6 előlapja. Ugyan már eddig is tudni lehetett, hogy nagy valószínűséggel ezt a nevet kapja a mobil, a gyártó most hivatalosan is megnevezte azt.

A meghívón is a kijelző kapja a főszerepet, ami a fotó szerint

teljes egészében elfoglalja a készülék elejét.

A telefonról rajzolt vázlat szerint pedig egyáltalán nem lesz körülötte káva, az széltől-szélekig, teljes egészében kitölti majd a hátlapot.

A telefon finoman lekerekített széleket kap, és a cég állítása szerint nagyon kényelmes lesz egy tenyérben tartva is, erre utal a „Big Screen... That Fits" mottó.

A sajtómeghívó szerint elképesztő nagy lesz a kijelző Forrás: LG

A „Full Vision" névre kesztelt egyedi QHD + panelről már tudjuk, hogy 5,7 hüvelykes méretben kerül a telefonra, és 2880x1440-es felbontásban, 564 ppi pixelsűrűséggel jelení meg képet. Különlegessége az egyedi, 18:9-es (2:1) képarány lesz. Ezen kényelmesen elfér majd két ablak is, ami például az Android 7.0-ás osztott képernyőmódjában lehet különösen hasznos.

A beépített inTouch nevű technológiának köszönhetően még reszponzívabb érintőkijelzőt ígérnek, azaz gyorsabban reagál majd a készülék az érintésekre. A beépített érintőtehnológiának köszönhetően

kevesebb, mint egy milliméter vastag a panel.

A cég elmondása szerint nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a panel természetes napfényben, kültéren is jól látható legyen, 10 százalékkal élénkebb színeket tesz lehetővé a korábbi kijelzőkkel szemben,

ráadásul 30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt.

Mi kerül bele?

Mivel a Samsung igényt tart a Snapdragon 835-ös csipek teljes készletére, ezért sejthető, hogy az LG csúcsmobiljának be kell érnie a Snapdragon 821-es lapkájával.

Az eddig kiszivárgott fotók alapján valószínű, hogy az ujjlenyomatovasó hátulra kerül a kamera alá. Aljára USB-C port kerülhet gumivédővel, és mivel a cég lemondott a moduláris kialakításról,

már vízálló készüléket kaphatunk.

A telefonról február 26-án Barcelonában hull le a lepel. A jelenlegi információk szerint a bemutató után két héttel később, március 9-től kezdik majd árusítani a G6-ot, legalábbis Koreában. Az Egyesült Államokban április héttől lesz kapható.