Kipróbáltuk a Sony virtuálisvalóság-sisakját

2016. 10. 08.  Hungexpo PC Guru show PlayStation VR
Vágólapra másolva!
Villámteszt során megnéztük, mit tud a Sony új, PlayStation VR nevű virtuálisvalóság-sisakja. A cég is csatlakozott a VR-bizniszhez, kérdés, mennyire lesznek sikeresek.
Vágólapra másolva!

A MondoGames PC Guru Show keretén belül még megjelenés előtt bárki kipróbálhatta a Sony virtuális valóság (VR) sisakját, amely világszerte október 13-án kerül a boltokba.

Mint megtudtuk, Magyarország csak a második körös országok közé került be, ami azt jelenti, hogy pár nappal tovább kell várni a sisakra.

Röpke 20 percünk volt megtapogatni és kipróbálni az eszközt. Három demót futtattunk le, hogy megtudjuk, hogy szuperál a Sony fejlesztése. Három teljesen különböző jellegű programot tudtunk megnézni: a The London Heist, az Ocean Descent és a RIGS Mechanized Combat League címeket.

Végső ítéletet ugyan csak hosszú távú tesztelés során lehetne mondani az eszköz felett, ennyi idő épp elég volt arra, hogy egy hands-on keretén belül megállapítsuk, hogy egy

rendkívül kényelmes, korrekt eszközt sikerült készíteni a konzolos VR-hoz.

A Sony VR-kiegészítője az egyik legkényelmesebb, amit valaha hordtunk Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Könnyű és finom

Már ránézésre is látszik a headseten, hogy egy finom szerkezettel van dolgunk, nem pedig egy súlyos darabbal. Egy fejpántból és a kijelzőt rejtő „doboz”-ból áll össze a kütyü. A vizort kedvünk szerint lehet előre-hátra csúsztatni a doboz alján lévő gombbal, egy hátsó gomb hátul pedig megszorítja a fejünkön a headsetet. Emellett a kijelző és a szem közti távolság is beállítható – ez a szemüvegeseknek jó hír.

Ezekkel már tökéletesen beállítható úgy, hogy ne lifegjen a fejünkön, és valóban olyan érzésünk legyen, mintha nem is lenne rajtunk a sisak.

Nemcsak a korrekt személyreszabhatóság, de a súly is nagy szerepet játszik ebben. A PS VR ugyan 610 grammos, de kevesebbnek érezzük, mivel

a súly egyenletesen oszlik el a fejen, nem összpontosul az orra, homlokra.

Belül gumis borítás védi a lencséket, valamint megakadályozza, hogy kívülről fény szűrődjön be a sisakba.

A kijelző előre és hátra is csúsztatható a pánton Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A PlayStation VR kijelzőjének van a legkisebb felbontása a „három nagy” közül. Egy darab 1080p-s OLED panelt kapott, míg az Oculus Rift és a HTC Vive 2160x1200 pixeles felbontást produkál, 90 hertzes képfrissítéssel.

A színek élénkek voltak, és a mozgás folyamatosságára sem lehet panasz, de a látvány korántsem tökéletes. Az élességgel nem voltam elégedett, a távoli objektumok zavaróan elmosódottak voltak. Másrészt érdemes nem nagy elvárásokkal nekiindulni a kalandozásnak: a grafika nem lesz valósághű, sőt, inkább öt évvel ezelőtti játékok grafikájára fog emlékeztetni a látány.

Az eszköz belseje Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ami nem okozott csalódást, az a valóság és a látvány közti különbség:

a játékos mozdulata és annak megjelenítése közt kevesebb mint 18 milliszekundumos eltérés van.

Vagyis nem volt csúszás a mozdulataimhoz képest, ezáltal nem tapasztaltam szédülést, hányingert, szemfájást vagy egyéb kellemetlenségeket.

A sisak elején hét kék LED-fény van, hátul pedig további kettő – utóbbiak csak bizonyos játékoknál aktivizálódnak, amikor szükséges a 360 fokos követés –, ezt a kilenc LED-et követi aztán a PlayStation Camera, plusz az épp aktuálisan használt kontrollereket.

A PS VR eléggé székhez köti az embert a kamera kicsi hatótávolsága miatt, és hát ne feledkezzünk meg a kábelekről sem. Mi kipróbáltuk DualShock kontrollerrel és Move-val egyaránt, utóbbinál gondot okozott, ha túl gyors mozdulatokat tettünk, ha meg hevesen kalimpáltunk, kilógtunk a kamera látószögéből.

Ekkor a kontroller nem vagy későn reagált.

A Move-val nem érdemes nagyon hadonászni Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Megfogdostam, amit lehetett

A The London Heist akciójáték esetén sem éreztem azt, hogy megszédültem volna, nem volt csúszás vagy késés, ami megzavarna.

Pedig itt aztán volt akció:

egy autós üldözés közepébe csöppentünk, ahol az autóban ülve kell tüzelni a motorral grasszáló rosszfiúkra, közben pedig manuálisan gondoskodni az újratöltésről. A szétszórt tárakat kesztyűtartóból,és máshonnan kell felkapni és betölteni, amihez remek választás a Move kontroller.

Mókás volt, hogy egy ideig nem is érdekelt, ki lő rám, inkább azzal szórakoztam, hogy az autóban bármit megfoghatok szabadon, kilökhetem az ajtót, hozzávághatom a poharat a sofőrhöz, tekergethetem a gombokat.

Robotroham

Ezután próbáltam ki a RIGS Mechanized Combat League nevű shooter arénát, ahol egy hatalmas mechába, azaz robotvázba kellett belebújnom.

Itt már tapasztaltam a rám nem igazán jellemző erős szédülést, mert különösen nagy távolságokat kell ugrani és emelkedni, egészen hullámvasútszerű élmény volt.

Mégis ez volt a leglátványosabb játék, és nem csak a robotok iránti rajongásom miatt.

Ehhez már DualShock kontrollert kaptunk, az ellenfelet szemmel kellett becélozni, a fej egy helyben tartásával. Ennek megszokásához azért egy kis idő kellett a nagy forgolódás és gyors tempó közepette.

Látványos volt, de nem éreztem különösebben kényelmesnek – a gyomrom sem –, bár lehetséges, hogy huzamosabb idő után hozzászoknék.

A RIGS szédítő élmény volt Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Megcsócsált egy cápa

A legbeolvadósabb élményt viszont az Ocean Descent demó adta, ami nem is játék, hanem egy egyszerű tengermélyi utazás, amiben passzív résztvevőként forgolódhatunk. A víz mélyére ereszkedünk le egy ketrecben, fejlámpával, ám egy cápa folyamatosan ott sertepertél körülöttünk. Szép lassan szét is töri a védelmünket, a probléma abban teljesedik ki, hogy a végén be is kap minket.

Az elején tapasztalható nyugis tempó miatt ebbe valóban bele tudtam merülni, és egyáltalán nem számítottam arra, hogy ez lesz a vége a sztorinak.

Amikor már tárva-nyitva volt a kabinom, kezdtem valóban félni.

A sisakban ez jobban ránk hozza a frászt Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Tartalom terén tehát kreatív, érdekes címeket várhatunk. A Sony nagy előnye, hogy már évek óta működik az erős fejlesztői közössége, míg az Oculus és a HTC ezen csak most dolgozik. A Sony ígérete szerint

még idén ötven játék fog kijönni a kiegészítőhöz.

A Sony PlayStation VR-sisakja a három nagy közül a legjutányosabb ár tekintetében, aki konzolon játszik, annak nincs is jobb választás.

Jelenleg több oldalon is előrendelhető az alapcsomag 134 ezer forint körüli áron, de ehhez kell még a kamera is, és igény szerint a két kontroller. A kiegészítőhöz használt PlayStation 4 alapmodell bőven elég volt a meghajtásához, így akinek már van PS4-e, és megéri neki, hogy egy újabb konzol áráért inkább sisakot vegyen, annak kézenfekvő lehet a választás.