Bejelentették az új Samsung Galaxy mobilt

samsung ajtó cég logó
Kellenek az új telefonok, ha már a Note7 akkumulátorát elszúrták
Vágólapra másolva!
Sok pletyka és előzetes információ után a Samsung bemutatta a Galaxy A8 idei variánsát, ami a tavalyi csúcsmodellek hardverével és méretes kijelzővel hívja fel magára a figyelmet.
Vágólapra másolva!

A Samsung hivatalosan is útjára indította a Galaxy A-sorozat idei utolsó tagját, a Galaxy A8 (2016) névre hallgató készüléket. Dizájn szempontjából szinte semmi újításra nem számíthatunk a tavalyi változathoz képest, nem mintha a nagyon kecses fémburkolat bármi javításra szorulna. Az előlapon egy 5,7 hüvelykes, full HD felbontású AMOLED kijelző várja a tekinteteket és az érintéseket.

A phablet (mert ekkora méretű telefonokat már így nevezünk) belsejében 3 gigabájtnyi rendszermemória és 32 gigabájtos adattároló bújik meg, utóbbi microSD kártyával is bővíthető. Érdekes, de kiváló döntést hozott a Samsung, hiszen

a hardveres erőforrást az Exynos 7420 chipset biztosítja,

a nyolcmagos processzor a tavalyi Galaxy S6 és S6 edge csúcsmodellekben is fontos szerepet játszott.

Samsung Galaxy A8 (2016) Forrás: Samsung

Aki fotózásra adná a fejét, az

a 16 megapixeles hátlapi kamerával vághat neki a nagyvilágnak,

a szelfibajnokok pedig a 8 megapixeles egységbe mosolyoghatnak. A mobil fedélzetén az Android 6.0.1 Marshmallow operációs rendszer dolgozik, méghozzá a Note7-nél bemutatott Grace UX szoftveres felülettel. Adott a mindig aktív kijelző (always on), az előlapi home gombba szerelt ujjlenyomat-olvasó, valamint a 3300 milliamperórás akkumulátor.

A Galaxy A8 (2016) egyelőre még csak Dél-Koreában kapható, nem kizárt, hogy hamarosan a nemzetközi piac számára is elérhetővé válik. Hazai földön mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a vásárlóknak, hiszen 580 dollárba (160 ezer forint) kerül a készülék.