Rengeteg játékos régi álma válik végre valóra

Uncharted 3: Drake's Deception
Vágólapra másolva!
A játékkonzolok egyik legnagyobb vonzerejét mindig az jelentette, hogy olyan címek jelentek meg rájuk, amelyek más platformon nem voltak elérhetőek. A Nintendo gépeire ott van Mario- és a Pokémon-sorozat, Xboxon a Halo, a Gears of War legtöbb része és a Forza, PlayStationön pedig a Killzone, az Uncharted vagy éppen a Last of Us. Miközben a Nintendo még mindig tartja magát a régi stratégiához, a Microsoft után most a Sony is úgy döntött, hogy részben feladja a játékai exkluzivitását.
Vágólapra másolva!

A PlayStation 4 nem alkalmas arra, hogy a régi PS3-as játékainkat lejátsza, és a Sony ennek áthidalására indította el a PlayStation Now-t, ami lehetővé teszi hogy egy felhőszolgáltatáson keresztül PlayStation 3-as játékokat streameljünk az újabb konzolunkra, és így pörgessük ki őket.

A szolgáltatás eddig csak a Sony legújabb konzolján volt elérhető, de a cég a napokban bejelentette, hogy a PS Now hamarosan elérhető lesz Windows-t futtató PC-ken is, így

már azok is játszhatnak a Sony legjobb játékaival (Uncharted, God of War, Ratchet & Clank, Last of Us stb.), akiknek nincsen semmilyen PlayStation-konzoljuk.

A PlayStation Now havidíja húsz dollár, 400-nál is több játékkal a kínálatában, és ahhoz, hogy gond nélkül futtathassuk a programokat, az asztali vagy hordozható számítógépünknek a következő minimum feltételeknek kell megfelelnie:

  • Windows 7 (SP1), 8.1 vagy 10
  • 3.5 GHz Intel Core i3 vagy 3.8 GHz AMD A10 processzor
  • 2 GB RAM
  • Legalább 5 Mbps internetkapcsolat

A játékok irányítása persze kontrollerre lett kitalálva, nem egérre és billentyűzetre, de a Sonynak természetesen erre is van megoldása. Szeptember elején dobják piacra a 25 dolláros DualShock 4 USB Wireless Adaptort, ami lehetővé teszi, hogy PC-n is használhassuk a PlayStation 4 mellé kapható DualShock 4 kontrollert.

Hamarosan PC-n is játszhatunk a PlayStation legjobb játékaival, sőt egy kiegészítőnek hála a DualShock 4 kontroller is kompatibilissé válik a számítógépünkkel Forrás: Sony

A kiegészítőnek hála ráadásul a kontroller nemcsak a Sony streamelős szolgáltatásával lesz kompatibilis, hanem minden olyan játékkal, ami alapból támogatja a DualShock 4-et.

A PlayStation Now PC-n is elérhető változatának hivatalos megjelenési dátuma még nem ismert, de az biztos, hogy először Európában indul be a szolgáltatás, majd nem sokkal később az Egyesült Államokban élő felhasználók számára is letölthetővé válik.