Gyorsan elkapkodták a két terabájtos Xbox One S-t

xbox one s konzol microsoft
Microsoft Xbox One S
Vágólapra másolva!
Jól nyitott az Xbox One S: a limitált mennyiségben kapható, két terabájtos fehér modellt pillanatok alatt elkapkodták Amerikában. Októberben lesz még egy lehetőség ekkora tárhelyű konzolt vásárolni vörös színben, utána már csak fél és egy terabájtos verziók lesznek.
Vágólapra másolva!

A Microsoft még június közepén mutatta be legújabb generációs konzoljának továbbfejlesztett változatát, az Xbox One S-t. Az alapmodell megjelenése után három évvel jelenik meg a gép, amely kisebb kialakításáról ismerhető fel elsőre,

elődjénél 40 százalékkal kisebb.

A konzol augusztustól másodikától vásárolható meg világszerte, ezen alkalomból egy limitált kiadással indított a cég. Korlátozott mennyiségben volt elérhető a 2 terabájtos tárhellyel felszerelt változat, ami jóval kecsegtetőbb ajánlatnak tűnik, mint az alapnak számító fél, valamint egy terabájtos modellek. Ezek majd később jelennek meg, még nem tudni pontosan milyen áron.

A vásárlók pillanatok alatt ráraboltak a két terabájtos verzióra, már csak azokhoz a példányokhoz lehet hozzájutni, amelyek még a viszonteladók polcain csücsülnek. Ennek következtében

sokan feljebb is emelték a konzol árát,

az Amazonon például 350 font helyett már 470 fontért árulják.

Microsoft Xbox One S Forrás: Microsoft

A két terabájtos Xbox One S-t kimondottan az értékesítés indulásának alkalmából adta ki a cég. A Microsoft közleménye szerint

ezután nem fognak több 2 terabájtos Xbox One S-t piacra dobni.

Egy utolsó esélyt adnak még a vásárlóknak októberben: ekkor jelenik meg a Gears of War 4 Xbox One S csomag, ami szintén két terabájttal jön majd, vörös színben.

A hófehér, karcsú Xbox One S sokat fejlődött az elődhöz képest. A fejlesztők gyorsítottak a gép processzorain, így a gép gyorsabban működik. Kapott infravörös adóvevőt, és támogatja a 4K, Ultra HD felbontású videók lejátszását. A kontrolleren is végeztek apróbb, de fontos módosításokat: a hátsó kialakításnak és mintázatnak köszönhetően könnyebben megfogható, és nagyobb lett a hatótávja is. A játékosok örömére megmaradt az Xbox 360 kompatibilitás.